Megszűnt a Föld ózonpajzsa
Megszűnt a Föld ózonpajzsa
 / Mozaik

Tavaly egy távoli csillag szupernóvája súlyosan megzavarta a Föld felső légkörét, amitől pár percre összeomlott az ózonpajzs. Ilyet még nem észleltek soha a tudósok.

Hirdetés

2022. október 9-én egy mintegy kétmilliárd fényévnyire lévő kozmikus robbanásból származó hatalmas gammasugárzás érkezett a Földre, amit a távcsövek világszerte észleltek. A "BOAT" névre keresztelt villanás mindössze hét percig tartott, de az amatőr csillagászok még hét órán át láthatták az utófényét. A szupernóva-robbanás még az indiai villámlásdetektorokat is aktiválta, és működésbe hozta azokat a műszereket, amelyek normál esetben a napkitöréseket tanulmányozzák - írja az origo.hu.

A kozmikus kataklizma a hosszúhullámú rádiókommunikációra is hatással volt az alsó ionoszférában, vagyis a Föld felső légkörének 60-350 kilométerrel a felszín felett található részében. A BOAT a felső ionoszférát is érintette; ez volt az első alkalom, hogy gammakitörést észleltek a légkör ezen tartományában - közölte egy olasz és kínai kutatókból álló csoport.

A Föld fölött 350 és 950 kilométer között, a világűr peremének közelében, a felső ionoszférában a Napból érkező sugárzás töltött részecskékké alakul, amelyek fontos elektromos mezőt hoznak létre. Mirko Piersanti, az olaszországi L'Aquila Egyetem kutatója az AFP-nek elmondta, hogy a terület szakértői már két évtizede vitatkoznak arról, hogy a gammakitöréseknek lehet-e bármilyen hatása a felső ionoszférára.

Hirdetés

„Azt hiszem végre megtaláltuk a választ a kérdésre" - mondta Piersanti, a Nature Communications című folyóiratban megjelent új tanulmány vezető szerzője.

A kutatóknak szerencséjük volt, ugyanis a gammakitörés elérte az elektromos mezőt érzékelni képes detektorral ellátott kínai-olasz CSES műholdat is, amely 500 kilométerrel a Föld felett kering a felső ionoszférában.

Olyan alakzatot találtunk az elektromos mezőben, amelyet korábban soha nem figyeltünk meg"

– mondta Piersanti.

Egzisztenciális fenyegetést jelenthetnek a gammakitörések?

Piersanti szerint az eredmények rávilágíthatnak arra, milyen potenciális veszélyt jelentenek a gammakitörések.

Szerencsére a mostani robbanás elég távol volt ahhoz, hogy ne következzen be nagyobb katasztrófa és az ózonpajzs is gyorsan regenerálódott az eseményt követően. 

Amennyiben a robbanás közelebb történik, az hatalmas problémát jelentene, és teljesen eltörölné bolygónk ózonrétegét, veszélyeztetve az életet; ózonréteg nélkül ugyanis semmi sem védené a Földet az ultraibolya sugárzástól.

Korábban felmerült már, hogy a múltbeli gammakitörések okozhattak tömeges kihalási eseményeket. Piersanti azonban hangsúlyozta, hogy ennek igazolásához további kutatásokra lenne szükség, a gammakitörések hatásaival kapcsolatban sok még a bizonytalanság.

Az is lehetséges, hogy az ionoszféra elnyeli az összes gammasugarat, és semmi sem történik velünk, földi élőlényekkel, magyarázta a tudós.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.