Felfedezték a sugárkezelés miatt kialakuló fáradtságérzet egyik okát
Felfedezték a sugárkezelés miatt kialakuló fáradtságérzet egyik okát

MTI

 / Mozaik

Magyar kutatók részvételével fejtették meg a sugárkezelést követően gyakran kialakuló krónikus fáradtságérzet egy okát - tájékoztatta a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ az MTI-t.

Hirdetés

A közlemény szerint a daganatos megbetegedésben szenvedő pácienseknél a sugárkezelést követően gyakran jelentkezik krónikus levertség, fáradtságérzet. A korábban elterjedt álláspont szerint ennek hátterében a nagyszámú sejtpusztulás miatt kialakuló gyulladásos állapot áll.

A folyamatot Hermann L. Andrea, a Szegedi Tudományegyetem doktorandusza és Kemény Lajos Vince, a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének és a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának tudományos főmunkatársa, a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) csoportvezetője irányította, húsz szakemberből álló nemzetközi kutatócsoport vizsgálta. Kutatásuk kiindulópontját David E. Fishernek, a Harvard professzorának egy korábbi megfigyelése adta, miszerint az ultraibolya sugárzás hatására a bőr pigmenttermelése mellett béta-endorfin - a szervezet sérülésre, stresszre adott válaszát szabályozó, fájdalomérzetet csökkentő hormonja - is felszabadul.

Az egyesült államokbeli partnerintézményeknél végzett csaknem nyolc éven át tartó kutatómunka során kiderült, milyen szerepet játszik a bőr a besugárzást követő fáradtságérzet kialakulásában. A genetikai és molekuláris vizsgálatok során azt tapasztalták, hogy az ionizáló sugárzás jelentős DNS-károsodást okoz a bőrben, aminek hatására endorfin szabadul fel. Ez a felszabaduló hormon indirekt módon hat az agyra, aminek köszönhetően alakul ki a krónikus fáradtságérzet. A világ egyik legrangosabb interdiszciplináris tudományos folyóiratában, a Science Advances publikált kutatási eredmény azért jelentős, mert ezzel először nyert igazolást a bőr viselkedést befolyásoló hatása ionizáló sugárkezeléseket követően; másrészt utat nyit olyan terápiák kifejlesztése előtt, amelyek gátolják az endorfin hatását, így megelőzve a fáradtságérzetet.

Hirdetés

A közleményben idézik Kemény Lajos Vincét, aki kiemelte: hasonló reakció megy végbe a bőrben UV-sugárzást követően is, ami magyarázatot adhat arra, hogy az emberek miért érezhetik magukat fáradtnak napozást követően. Eredményeink ismeretében a mellékhatás megelőzésére az endorfin hatását gátló gyógyszerek alkalmazása merülhet fel azokban a betegekben, akiknél sugárterápiát követően alakul ki krónikus fáradtságérzet.

A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (Hungarian Cencter of Excellence for Molecular Medicine - HCEMM) egy több létesítményben működő intézet, amelynek kutatói úttörő eljárások és terápiás módszerek fejlesztésével járulnak hozzá az egészségesebb öregedéshez. A HCEMM jelenleg többek között a Horizont 2020 pályázat támogatásával működik, melynek keretei között a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont a heidelbergi székhelyű EMBL-lel mint partnerintézménnyel dolgozik együtt. A magyar kormány támogatása szintén elengedhetetlenek a HCEMM működéséhez. A szervezet célja, hogy az akadémiai és ipari területek között közvetítve, a molekuláris orvostudomány legújabb eszközein keresztül hozzájáruljon az öregedő magyar népesség életminőségének javításához, és az egészségügyi ellátás költségeinek csökkentéséhez.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.