Kiderült, mennyire hatásos az aszpirin a rák ellen
Kiderült, mennyire hatásos az aszpirin a rák ellen
 / Mozaik

Egy nemzetközi klinikai vizsgálat eredményei szerint a három évig tartó aszpirinszedés nem csökkentette szignifikánsan a vastagbélrák kiújulásának esélyét. A szingapúri Nemzeti Rákközpont által vezetett kutatás ugyanakkor azt is megállapította, hogy bizonyos páciensek számára jelenthet némi előnyt a gyógyszer szedése, ezért további elemzések várhatók, és a biomarkerek keresése is folytatódik.

Hirdetés

A vastagbélrák a világ harmadik leggyakoribb daganatos megbetegedése: 2020-ban 2 millió új esetet diagnosztizáltak és 1 millió halálesetet jelentettek világszerte. Bár az elmúlt két évtizedben az oxaliplatin bevezetésével javultak a kezelési eredmények, azóta nem sikerült új, a gyógyulást jelentősen segítő terápiát kifejleszteni. Az utóbbi időkben felmerült, hogy az aszpirin jó lehet a vastagbélrák ellen. A lehetőség azért is hatott lelkesítően, mert ez a gyógyszer olcsó, és széles körben elérhető. Az elméletek alapján az aszpirin a  COX-1 és COX-2 enzimek gátlásával csökkentheti a polipok és a vastagbélrák örökletes formáinak kialakulását. Ám kérdéses volt, hogy a már kialakult vastagbélrák ellen hatásos lehet-e az aszpirinszedés. Mivel idáig nem állt rendelkezésre bizonyíték, a szakértők új kutatásba kezdtek - írja az origo.hu.

Nagyszabású kutatás vizsgálta az aszpirin rákellenes hatását

A 2009-ben elindított ASCOLT elnevezésű tanulmány célja az volt, hogy megbízható, randomizált eredményeket szolgáltasson arra vonatkozóan, hogy az aszpirinszedés milyen hatással lehet a már diagnosztizált és kezelés alatt álló vastagbélrák kiújulásának esélyére.

A publikáció a The Lancet Gastroenterology & Hepatology című rangos orvosi szakfolyóiratban látott napvilágot.

Hirdetés

Összesen 11 ország 1587 résztvevőjét vonták be a vizsgálatba. Olyan felnőtt betegeket figyeltek meg, akik Dukes C vagy magas kockázatú Dukes B stádiumú vastagbélrák, illetve Dukes B vagy C stádiumú végbélrák miatt estek át műtéten, majd ezt követően három hónapnyi kemoterápiában részesültek.

A vastagbélrák osztályozásának módja: A Dukes-skála

  • A Dukes-féle stádiumbeosztás a vastagbélrák előrehaladottságát méri az alapján, hogy a daganat milyen mélyen terjedt a bélfalban, illetve elérte-e a környező nyirokcsomókat vagy távoli szerveket.
  • Dukes A: A tumor csak a bélfal legbelső rétegeibe (nyálkahártya és az alatti rétegek) terjed.
  • Dukes B: A rák már mélyebbre hatolt a bélfalban, de nem érint nyirokcsomókat. (Ide tartozik a B1, ha a tumor csak az izomrétegig jutott; és a B2, ha azon túl is.)
  • Dukes C: A daganat továbbra is a bélfalban lehet (B1 vagy B2 fokozatban), viszont már kimutatható a nyirokcsomók érintettsége.
  • Dukes D: A rák távoli áttéteket képez (például májban vagy tüdőben).

Bár napjainkban a TNM-rendszert használják inkább világszerte, a Dukes-stádiumok is szemléletesen mutatják meg, mennyire terjedt előre a vastagbélrák.

A pácienseket két csoportra osztották: az egyiknek napi szinten 200 mg aszpirint adtak, míg a másik csupán placebót kapott. A készítményeket három éven át szedték, majd öt éves megfigyelési időszak következett. A betegút feltérképezése során rendszeres orvosi vizsgálatok, képalkotó ellenőrzések és vastagbéltükrözések (kolonoszkópia) segítették a kiújulás mielőbbi felismerését.

Mire jutott az új vizsgálat?

A kutatók azt találták, hogy az aszpirint szedő betegek 77 százalékánál nem újult ki a betegség a kezelést követő öt évben, míg a placebót kapóknál ugyanez az arány 74,8 százalék volt.

Vagyis az aszpirinnel kezelt csoport előnye nem tekinthető szignifikánsnak.

Nagyon hasonló eredmény született, amikor a teljes ötéves túlélési arányt nézték.

Összességében noha a számadatok némi pozitív hatásra utalnak, ezek statisztikailag nem tekinthetők számottevőnek. A kutatók a részeredmények alapján ugyan nem tudták kizárni, hogy az aszpirinnek bizonyos betegcsoportoknál lehet pozitív hatása, de az ezzel kapcsolatos megfigyelések sem állták ki a többszörös összehasonlítás szigorú próbáját.

Azért még ne temessük az aszpirint, mint rákellenes készítményt

Az ASCOLT vizsgálat szolgáltatja az első olyan nagyszabású, randomizált kutatást, amely azt vizsgálta, hogy az aszpirinszedéssel megelőzhető-e a rák kiújulása.

Bár az eredmények szerint csodát nem várhatunk ettől a gyógyszertől, a tanulmány nem zárja ki annak lehetőségét, hogy bizonyos ráktípusok és génmutációk esetében a terápia némileg javíthat a betegek állapotán.

Jelenleg olyan biomarker-elemzések zajlanak, amelyek a PIK3CA-mutációt vagy a COX-2 túlzott kifejeződését hordozó betegekben vizsgálják az aszpirin esetleges kedvező hatását. Emellett egy olyan metaanalízis is készül, amely a hasonló kutatások megállapításait foglalja össze, további pontosításokat ígérve az aszpirinkezelés valós szerepével és célzott alkalmazhatóságával kapcsolatban.


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram 
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.