Noha a fejlesztési folyamat még a nagyon korai szakaszában tart, az egereken végzett kezdeti tesztek „ígéretes stratégiát mutatnak az alkohol hatékony méregtelenítésében”. A tejfehérjékből és arany nanorészecskékből készült gél a másnaposság végső gyógymódjának bizonyulhat: megelőzi, hogy a rettegett alkoholos utóhatás egyáltalán bekövetkezzen.
Forradalmi fegyver a másnaposság ellen
Az arannyal „pettyezett” géllel Raffaele Mezzenga, az ETH Zürich anyagtudósa és Jiaqi Su élelmiszertudós dolgozott együtt egy nemzetközi kutatócsoporttal, akik harminc perc alatt negyven százalékkal tudták csökkenteni a „részeg egerek” véralkoholszintjét - írja az origo.hu.
A gél az alkohol lebontását a májból az emésztőrendszerbe helyezi át. Ellentétben azzal, amikor az alkohol a májban metabolizálódik, nem keletkezik köztes termékként káros acetaldehid
– magyarázta Mezzenga a ScienceAlert online tudományos portálnak.
Ahogy arra emlékeztetett: az acetaldehid áll számos másnapossági tünet hátterében, beleértve a hányingert, fejfájást, szájszárazságot, alacsonyabb vérnyomást, megnövekedett pulzusszámot, magasabb bőrhőmérsékletet és arcpírt.
A csapat kimutatta, hogy géljük képes katalizálni az alkohol bélben történő lebontását az acetaldehid helyett a kevésbé mérgező ecetsavvá.
Az alkoholfogyasztást követő harminc percen belül a gélt kapó részeg egerek véralkoholszintje negyven százalékkal, öt órán belül pedig több mint ötven százalékkal csökkent. Sőt, azok az egerek, amelyek naponta kapták a gélt (az alkohol mellett), kevesebb súlyt veszítettek, és jobb volt a zsíranyagcseréjük a májukban, mint azoknál az egereknél, amelyek tíz napon keresztül csak alkoholt kaptak. Ez a szakemberek szerint arra utal, hogy
a gél több szerv károsodását is mérsékelte.
Mezzenga úgy véli, bár egészségesebb, ha egyáltalán nem iszunk alkoholt, a gél azonban különösen érdekes lehet azok számára, akik nem akarnak teljesen lemondani az alkoholról, de nem szeretnék megterhelni a szervezetüket.
Tejsavót használtak hozzá
A Nature Nanotechnology tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint ennek a csodának hangzó gélnek a létrehozásához a kutatók tejsavót használtak – a tej vizes részét, amely a sajtkészítés során elválik a szilárd alvadéktól. Ha a savót több órán át forralják, az hosszú szálakat képez, amelyek egy vastartalmú vegyülettel való reakció során gélesedésre késztethetők. Arany nanorészecskék és némi cukor hozzáadásával a gél elősegíti az enzimatikus reakciók sorozatát az alkohol „hatástalanítása” érdekében.
A gélek emésztése a bélben természetesen hosszabb időt vesz igénybe, és az arany nanorészecskék is meghosszabbítják az emésztési időt. Ez viszont időt ad az összetevőknek arra, hogy a káros alkoholt kevésbé mérgező ecetsavvá alakítsák, amelyet a szervezetünk ezután tovább bonthat vízzé és szén-dioxiddá
– mutattak rá a tudósok, hozzátéve, hogy ez azonban csak addig működik, amíg az alkohol még az emésztőrendszerben van; amint a véráramba kerül, az alkohol mérgező hatásai „kikerülnek” a gél hatóköréből.
Még sok munka van a szakemberekre ahhoz, hogy a gélt biztonságosnak lehessen tekinteni az embereken végzett kísérletekhez, de a kutatók szerint reményt adhat az, hogy
az új „csodaszert” az alkoholfogyasztás előtt vagy közben is be lehet majd venni,
hogy megelőzzük annak káros hatásait.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.