Gáspár Bea és Győző a nagymamáik révén hároméves koruk óta ismerik egymást, egy óvodába, majd általános iskolába jártak. Más városokban tanultak tovább, négy évig nem találkoztak, de egy közös buszozás után Győzike elkezdett udvarolni.
Ajándékokkal halmozta el választottját, együtt mentek a szüreti bálba, a következő év húsvétján megtörtént a lánykérés, 1993 júliusában összeházasodtak - mesélték a Hot! magazinnak, amelynek címlapján esküvői ruhában mosolyognak - írja a femina.hu.
Sokszor volt a házasságuk hullámvölgyben, de mindig kitartottak egymás mellett. A házasságukat eddig hétszer újították meg. Először 2003-ban, a tizedik évfordulójukon: először a Mátyás-templomban kötötték össze újra az életüket, aztán az Európa-hajón ünnepeltek, és még ugyanabban az évben Jordániában egy beduin esküvőjük is volt - az utóbbi volt Gáspár Bea kedvence.
A hetilap címlapján egy újabb esküvői összeállításban pompáznak: mindketten hófehérben, Gáspár Győző ruhája ezüst hímzéssel, Beáé ezüst ékkövekkel díszített. A The Queen Szalonból választották, Gáspár Bea valóban királynőnek érezhette magát a kreációban.
A 30. évforduló alkalmából gyerekeik, Evelin és Virág egy dubaji nászúttal lepte meg őket, ahova négyesben utaztak.
Eddig hétszer házasodtak össze. Győzike kedvence a 2008-as volt, amivel a 15. évfordulójukat ünnepelték, akkor Kubába utaztak. Akkor volt 151 kiló, az út után döntötte el, hogy lefogy. Még ugyanebben az esztendőben Siófokon is egybekeltek, utána a helyi szállodában ünnepeltek. A húszéveset szűk körben, a sziráki templomban és kastélyban tartották.
- A 25. a salgótarjáni templomban volt, de az csak magunknak szólt, oda még a gyerekek sem jöttek. Most is lesz, nyáron. Ezt az egész évet a házasságunknak szenteltük - árulta el Gáspár Bea.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.