A szakértők figyelmeztetnek: ez történhet, ha minden nap eszel sajtot
A szakértők figyelmeztetnek: ez történhet, ha minden nap eszel sajtot
 / Mozaik

Te is azok közé tartozol, akik rajonganak a különféle ízletes sajtokért? Nos, ebben az esetben jobb, ha tudod, hogy a sajt egyáltalán nem olyan egészséges, mint eddig gondoltuk, legalábbis a szakértők szerint. Bár tejtermékként értékes fehérjeforrásnak számít, erősen megkérdőjelezhető összetevőket is bevihetsz vele a szervezetedbe, ami egyenesen azzal is jár, hogy ha minden nap megeszel legalább napi egy szelet sajtot, az komolyan megbetegíthet.

Hirdetés

Ilyen előnyökkel járhat a fogyasztása

A sajt kiváló kalcium-, zsír- és fehérjeforrás. Ezenkívül nagy mennyiségű A- és B-12-vitamint, omega-3 zsírsavakat, K-vitamint, valamint cinket, foszfort és riboflavint is tartalmaz. Számos tanulmány szerint a sajt – és általában a tejtermékek – megvédhetik a fogakat a fogszuvasodástól, valamint kalciumtartalmának köszönhetően a csontritkulás megelőzésében is segíthet. Mindezeket figyelembe véve nehéz elképzelni, hogy árthatunk is magunknak azzal, ha minden nap eszünk sajtot - írja a bien.hu.

Ezért lehet mégis egészségtelen a sajt a szervezeted számára

Bár egyes kutatások szerint mi, magyarok kevesebb sajtot fogyasztunk az uniós átlagnál, mégis rengeteg olyan kedvelt ételünk van, aminek a sajt is a része. Ezért egyáltalán nem nehéz elérni azt az eredményt, hogy sokan naponta legalább egy szelet sajtot fogyasszunk. De mi is ezzel a probléma valójában?

Nos, a tudósok úgy vélik, hogy mi, fogyasztók többségében elfeledkezünk arról a tényről, hogy a tej eredeti rendeltetése szerint az újszülött borjak táplálására és serkentésére szolgál. Éppen ezért többszörös mennyiségű növekedési hormont tartalmaz. Minden állat csak addig fogyasztja a tejet, amíg teljesen kifejlett nem lesz. Az emberek ezzel ellentétben viszont sok esetben egész életük során fogyasztanak tehéntejet. 

Hirdetés

Ez ahhoz a tényhez vezet, hogy a tejtermékeket rendszeresen fogyasztók szervezetébe túlzott mennyiségű növekedési hormon kerül. Sajnos ez viszont a rákos sejtek növekedését is hajlamos lehet serkenteni. A Harvard Egyetem egy tanulmánya pedig egészen konkrétan arra a megállapításra jutott, hogy a tehén anyatejében lévő megnövekedett ösztrogénszintet azért is kell kritikusan szemlélni, mert annak túlzott fogyasztása növeli a hormonális eredetű rákos megbetegedések, például a mell- vagy a prosztatarák kialakulásának kockázatát.

További negatívumai is lehetnek

A sajtok allergénnek számítanak, így azok, akik laktózérzékenyek vagy tejfehérje allergiások, nem tudják megemészteni. Ennek eredményeképp gázképződés, valamint kellemetlen puffadás is jelentkezhet náluk. Amíg a laktózérzékenyek számára egyre több laktózmentes opció található a boltok polcain, addig a tejfehérje allergiásoknak a hagyományos sajtokról az egészségük érdekében teljes mértékig le kell mondaniuk.

Rendkívül sokféle sajtot vásárolhatsz, de többségükre igaz, hogy kalóriadúsak, és általában nátriummal is tele vannak. Utóbbi rásegít arra, hogy túledd magad, majd a vérnyomásodat is negatívan befolyásolja. Végül, de nem utolsó sorban, mivel a legtöbb tejtermék, mire az étkezőasztalra kerül, pasztőrözésen is átesik, azzal is számolni kell, hogy ennek a feldolgozási módszernek köszönhetően egy nagyobb mennyiség elfogyasztása székrekedést okozhat.

Teljesen le kellene mondanunk a sajtról?

Mai napig rendszeresen vita tárgyát képezi, hogy valóban szükségünk van-e a tejtermékekre, a sajtot is beleértve. Ami biztos, hogy manapság számos alternatív, növényi alapanyagokból készült termék létezik. Ezek ugyanolyan jó ízűek és lényegesen kevésbé vitatottak, mint a hagyományos sajtok.

Ennek ellenére, ha te rajongsz a sajtokért, és semmilyen olyan egészségügyi problémád, például tejfehérje allergiád sincs, ami meggátolna abban, hogy egyél sajtot, ha időnként falatozol belőle, vagy megszórod vele a salátádat, valószínűleg nem fog problémát okozni.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.