Ezért mítosz a gyümölcsöstál
Ezért mítosz a gyümölcsöstál
 / Mozaik

Praktikus, ha egész hétre, vagy akár kettőre egyszerre tudjuk le az élelmiszerbeszerzést, ehhez viszont jó tudni, hogy kell tárolni a zöldséget, gyümölcsöt.

Hirdetés

Jön a tavasz és a primőrök: ilyenkor van, aki sokkal nagyobb mennyiségben halmozza fel a hűtőbe a friss szerzeményeket, mint ahogyan elfogyasztaná azokat. A túlvásárlások esetében azonban fontos okosan tárolni a zöldségeket és a gyümölcsöket, hogy ne fonnyadjanak meg már másnapra – írja a Telex. 

A friss tovább áll el

A frissen tartott zöldség persze ott kezdődik, hogy frissen is szerezzük be őket, szóval érdemes tüzetesen átnézegetni a répákat, céklákat, zöldeket és megbizonyosodni róla, hogy egészségesek: ne legyenek puhák, ráncosak, fonnyadtak. Fontos, hogy a foltok nem jelentenek bajt, ha puszta szépséghibák, de láthatóan nem rohadásból származnak. Szoktak még javasolni egy olyan trükköt is, hogy emelgessük meg egy kicsit a zöldséget, és ha könnyebb annál, mint amit megszoktunk vagy ismerünk, az gyanús lehet. Akinek van pincéje, garázsa, ahol hűvös-párás a levegő, az a hagymaféléket leszámítva mindent tartson ott, arra ügyelve, hogy a gyümölcsök legyenek külön a zöldségektől. Mivel sokunknak nem áll rendelkezésére ilyen helyiség, nézzük, hogyan trükközhetünk a hűtővel! - írja a Házipatika.com.

Mit hol tárolj

Az alma, körte a zöldségektől, különösen a hagymától messze legyen, mert átveszi annak ízét. 5 fok alatt, magas páratartalom mellett érzi magát legjobban. Szobahőn nem csak melege lesz, de vizet is veszít, plöttyedt, ráncos lesz, ezért itt is fontos, hogy valamilyen enyhén nedves ruhával letakarjuk. A konyhapulton álló gyönyörű gyümölcsöstál csupán egy mítosz. A sóska, a spenót, a retek és a különböző salátafélék a legsérülékenyebbek. Ezek külön, zárható üveg- vagy műanyag dobozban, a hűtőben maradnak legtovább frissek. Sokan ugyanezt a módszert követik a fűszernövényekkel is, de jó az is, ha egy pohár vízbe állítjuk, és egy sötét zacskóval bebugyoláljuk, hogy ne érje fény. Így egy hétig is eláll a hűtőben a medvehagyma, a petrezselyem, vagy a koriander.

Hirdetés

Ha a krumplit akarjuk hosszan eltárolni, akkor a tízfokos helyiség a legjobb neki, de egy-két hétig ellesz a hűtőben is a gyökérzöldségekkel együtt, párás közegben, sőt pár napig szobahőmérsékleten sem lesz baja. A hagymafélék a száraz, hűvös és sötét helyet szeretik, és fontos, hogy mindentől külön tároljuk őket. Nekik tehát kifejezetten rosszat tesz a pára, kosárban, szétterítve állnak el legtovább. Az epret a hűtőben, fedetlen dobozban, mosatlanul kell tárolni, így is maximum két-három napig. Fontos, hogy az aromája csak szobahőn érvényesül, ezért fogyasztás előtt mindenképp hagyni kell kicsit felmelegedni. A paradicsomnak is a kamrahűvös, azaz 10-12 fok lenne a legjobb, annak hiányában hűtőben kell tárolni, ha pár napnál tovább akarjuk eltartani, viszont itt is fontos, hogy enni szobahőre melegedett állapotában jó. A gomba is hűtve jó, papírzacskóban, félig nyitva, hogy szellőzzön.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.