A horkolás nem mindig, de sokszor együtt jár a légzés kimaradásával, ami egy betegség: alvási apnoé a neve. Ilyenkor a hangos levegővétel után nem következik azonnal a újabb hang, ami a levegő kiáramlását kíséri, majd egy horkantás töri meg a csendet. Az apnoé utalhat arra, hogy valamilyen betegség van kialakulóban, és meglévő betegségek tüneteit is fokozhatja. Van megoldás: az apnoé kezelésével a háttérbetegség enyhülhet, illetve meg is szűnhet. Összegyűjtöttük, hogy mik okozhatnak alvás közben légzéskimaradásokat.
Szív problémák
Az éjszakai légzéskimaradások következtében megbetegedhet a szív és az érrendszer, szívmegállást, agyvérzést, kamrai ritmuszavart okozhat. A gyakori légzéskimaradás nagyon megterhelő a szervezet számára. Hozzájárulhat a magas vérnyomás létrejöttéhez, emellett a meglévő betegség tüneteit is fokozhatja - írja a bien.hu.
Cukorbetegség
A cukorbetegség kialakulása szintén összefüggésben lehet az alvási apnoéval. A középkorú vagy idős embereknél jelentkező 2-es típusú diabétesz egyik kísérő jelensége a gyakori éjszakai légzéskimaradás.
A kevés alvás hozzájárul a cukorbetegség megjelenéséhez, vagyis nemcsak következmény, hanem figyelmeztető előjel is lehet.
Kövérség
A nyakon levő zsírpárna „fojtogató” lehet alvás közben. Ráadásul az alvásprobléma és a kövérség oda-vissza hat egymásra, mivel a fáradt ember nappal sok szénhidrátot kíván. Az apnoéval és a túlsúllyal egyaránt foglalkozni kell, hogy a test kevesebb terhelést kapjon. Ha úgy érzed, hogy a hízás miatt fojtogató az alvásod, akkor itt a legfőbb ideje, hogy egy dietetikus segítségével összeállított étrendet követve elkezdd a fogyókúrát!
Tartós betegségek
A meglévő krónikus betegségeket súlyosbíthatják az éjszakai légzéskimaradások, hiszen energiát vonnak el a testtől, amit egyébként a gyógyulásra kellene fordítania. Kevesebb oxigénhez jut az agy és az egész test, ez pedig minden típusú egészségügyi problémára negatívan hat.
Közlekedési balesetek
A kialvatlan emberek több balesetet okoznak és szenvednek el, mint mások. Az álmosság miatt növekszik a reakcióidő és romlik a koncentrációs képesség, az autó vezetője netán még el is alszik vezetés közben.
A kialvatlanság miatt fokozatosan romló életminőség következtében a mindennapi megszokott feladatok is tehernek tűnnek, így hajlamosabbá válunk a feladatok felületes elvégzésére, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.
Dohányzás
A dohányosoknál gyakran figyelnek meg horkoláskor légzéskimaradást, és ez növeli a dohányzással járó problémák kialakulásának rizikóját.
Fekvő helyzetben sokkal súlyosabban jelentkezik légzéskimaradás és légszomj, lehetetlenné téve a pihentető alvást.
Mi a teendő?
A horkolás közbeni légzéskimaradást az a személy szokta észrevenni, aki a horkoló közelében alszik. Mindenképpen fel kell hívnia az érintett figyelmét a problémára, hogy a kiváltó tényező feltárása és az alvásprobléma megoldása megtörténhessen. Az érintettek sokszor nincsenek tudatában az apnoé fennállásának, ezért nem értik, hogy napközben miért fáradtak és miért fáj a fejük.
Úgy hiszik, hogy éjjel eleget aludtak, csakhogy az átmeneti oxigénhiányos állapotok nagyon megviselik a szervezetüket, és ennek ártalmas következményei lehetnek. Ha a háziorvosuknál időben jelentkeznek, azzal megelőzhetik, hogy nagyobb baj alakuljon ki.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.