Ha gyömbért fogyasztunk, rendben tartjuk emésztésünket, és nagyban támogatjuk immunrendszerünk megfelelő működését is. Ha a hűvös időben szeretnénk elkerülni a megfázásokat, betegségeket, támogassuk szervezetünket gyömbér fogyasztásával.
Egy mondás szerint, ha mindennap eszünk gyömbért , messze elkerüljük az orvost. A gyömbér gyógyhatása ugyanis igen szerteágazó, házi gyógyszerként való használata legalább olyan régre nyúlik vissza, mint a gasztronómiában - írja a Házipatika.com.
Gyógynövény és fűszer
A gyömbér egy trópusi évelő növény, a kurkumához hasonlóan a gyömbérfélék családjába tartozik. Valódi eredetét nem ismerni, vélhetően Délkelet-Ázsiából származik. Eleinte elsősorban gyógynövényként, és nem fűszerként használták, majd amikor Európába is eljutott, legalább olyan fontos alapanyaggá vált, mint a fekete bors. Szinte minden ételbe tettek belőle, hiszen ismerték antibakteriális hatásait. Népszerűsége napjainkban ismét növekedni kezdett.
Tipp Utazáskor is hasznos! A gyömbérnek fertőtlenítő, antibakteriális tulajdonsága is ismert, így ha külföldi országokba - különösen a trópusi, keleti, távol-keleti országokba - utazunk, mindig vigyünk magunkkal egy keveset, és szórjuk meg vele ételeinket, vagy étkezés után, 1 késhegynyit egy kevés vízben feloldva, igyuk meg. Így biztos nem lesznek az ételek miatt problémáink.
Segíti emésztőrendszerünket
A gyömbérnek igen sokféle gyógyhatása ismert, de az emésztőrendszerre gyakorolt jótékony tulajdonságai kiemelkedőek. Aki gyomorproblémákkal, savtúltengéssel küzd, minden nap fogyasszon belőle, hatása szinte azonnal érezhető. Kismamáknak is ajánlott émelygés ellen a terhesség első hónapjaiban, de operáció utáni rosszullét, tengeribetegség, hányinger , hasfájás, hasmenés, bélgyulladás, bélproblémák esetén is jól alkalmazható. Mindezek következtében nagyban hozzájárul immunrendszerünket védelméhez is, hiszen ha emésztőrendszerünk rendben van, immunitásunk is kevésbé sérülékeny.
A gyömbér kivonata rendben tartja a vér koleszterinszintjét , megnöveli az alacsony vérnyomást , és a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát is csökkenti. A hűvösebb időszakban használhatjuk köhögés és megfázás ellen, de a migrénes fejfájást is képes csillapítani. A benne található gingerol vegyületnek köszönhetően, mely csípős ízét adja, segít a fájdalom- és lázcsillapításban is.
Tegyük rendszeressé használatát!
A gyömbért szárítva, őrölt formában és frissen is fogyaszthatjuk. Kissé csípős, citromos íze igen kellemes. Szinte bármilyen ételhez hozzáadhatjuk, friss ízt ad neki, és közben segíti emésztésünket is. Az ázsiai konyha előszeretettel használja ételeihez, de hozzáadhatjuk levesekhez, főzelékekhez, sült ételekhez, pácokhoz, öntetekhez, italokhoz is, de savanyúságként is kapható. Édességekben is megtalálható, a gyömbéres keksz messze földön kedvelt finomság, de kandírozott formában is megvásárolhatjuk.
Immunrendszerünkre gyakorolt kedvező hatásai miatt tegyük rendszeressé ételeinkben, főként a hűvösebb időszakban.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.