Ezekből az élelmiszerekből fogyasztanak a legtöbbet azok, akiknek kiemelkedő az IQ-juk
Ezekből az élelmiszerekből fogyasztanak a legtöbbet azok, akiknek kiemelkedő az IQ-juk
 / Mozaik

Ahogy telnek az évek, gyakran szembesülünk a kognitív hanyatlással, ami sok ember számára maga a frusztráló valóság. Még akkor is, ha természetes folyamatról beszélünk, tudatosan tehetünk a lassításáért – főleg, ha azt teszed a tányérodra, amit a legintelligensebb emberek!

Hirdetés

Ételek, amelyek serkentik az agyműködést

Izgalmas, új kutatások azt sugallják, hogy az elfogyasztott ételek befolyásolhatják agyunk szerkezetét és működését sőt, akár lassíthatják is az időskori agyi hanyatlást. A Nature Aging folyóiratban publikált tanulmány alapján a tápanyagok egy meghatározott csoportja elősegítheti az egészséges agyöregedést. A kérdés már csak, hogy milyen élelmiszerek tartoznak ebbe a csoportba? - írja a bien.hu.

A tanulmányban 100 idős felnőtt diétáját, kognitív képességeit és agyvizsgálatait tanulmányozva a kutatók felfedezték, hogy azok, akiknek a vérében magasabb volt bizonyos kulcstápanyagok szintje, jobb agyteljesítményt mutattak.

E tápanyagok közé tartoznak az egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavak, az olyan zsírban oldódó vitaminok, mint amilyen az E-vitamin, és az olyan különleges tápanyagok, mint a kolin, valamint a karotinoidok, mint pl. a lutein. Ezek a tápanyagok az agy nagyobb térfogatával, jobb fehérállomány-integritással, kiemelkedőbb teljesítménnyel jártak együtt az intelligencia és a memória teszteken. 

Agyműködést támogató étrend

Tudjuk, hogy az említett tápanyagok szorosan kapcsolódnak a mediterrán, valamint a jól összeállított, teljes értékű, növényi alapú étrendekhez. Az egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavak jellemzően a halakban, algákban, a diófélékben és magokban, valamint a növényi olajokban találhatóak meg koncentráltan. Ezek a tápanyagok kulcsfontosságúak az agysejtek szerkezeti integritásának megőrzésében és az idegsejtek közötti kommunikációban.

Az E-vitamin, amely szintén diófélékben, magvakban, továbbá a leveles zöldségekben található meg, egy gazdag, erőteljes antioxidáns. Megvédi az agysejteket az oxidatív stressztől. A kolin nagy mennyiségben a tojásból, a keresztes virágú zöldségekből, a búzacsírából és a szójából, csicseriből pótolható és nélkülözhetetlen összetevője a kognitív funkcióknak.

A lutein főként a leveles zöldségekben, zöldfűszerekben, kelkáposztában, brokkoliban, borsóban található és erős antioxidánsként működik. Korábbi kutatások szerint a magasabb lutein-bevitel jobb memóriával, gyorsabb feldolgozási sebességgel jár együtt az idősebb felnőttek esetében.

A kutatás konklúziói

A kutatók felfedezték, hogy a vizsgálatban résztvevők 2 csoportba sorolhatók agyi egészségi állapotuk alapján: az életkoruknak megfelelő vagy jobb agyi elváltozásokat mutató csoportba és a jelentősebb agyi romlás csoportjába. Észrevették azt is, hogy akiknek a vérében a kulcsfontosságú tápanyagok magasabb arányban vannak jelen, azok nemcsak jobb kognitív teljesítményt mutattak, hanem agyuk állapota is fiatalabbnak tűnt, mint ahogy azt a kronológiai életkoruk sugallná.

Bár a kutatás izgalmas eredményeket hozott, a szerzők hangsúlyozzák, hogy a tápanyagprofil nem az egyetlen szempont, amit figyelembe kell vennünk az agyi egészség szempontjából, viszont egy olyan kiindulópont lehet, amire minden nap támaszkodhatunk akár önállóan, önszorgalomból.

Fontos, hogy az említett tápanyagok minél nagyobb arányban teljes értékű, feldolgozatlan élelmiszerekből származzanak, ha pótolni szeretnéd őket. A természetes formájukban lévő tápanyagok közötti összetett kölcsönhatások kulcsfontosságúak a jótékony hatások maximalizálásában. 


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.