A B12-vitamin legfőbb forrásának a tojást tartják. Azonban növényi eredetű élelmiszerrel is gondoskodhatsz a szükséges mennyiség beviteléről.
A nori nagyon jó forrása a B12-vitaminnak – emelte ki Facebook-posztjában a Rizikometer. Az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó csapat a News Medical cikkére hivatkozva azt írta, ez a vitamin az agy és a központi idegrendszer megfelelő működése miatt különösen fontos.
A vegetáriánusok gyakran szenvednek B12-vitamin-hiányban
A B12-vitamint egyebek mellett a tojásból, a tejtermékekből, a tofuból és a gombából tudja kinyerni a szervezeted. Továbbá sok növényi alapú italt is dúsítanak vele - írja a Házipatika.com.
A vegetáriánusok étrendjében azonban jellemzően túl kevés van belőle. Egy tajvani vizsgálat kimutatta ugyanis, hogy a vegetáriánusok 26 százaléka küzd B12-vitamin-hiánnyal, míg a vegyesen táplálkozók körében ugyanez az arány mindössze 1 százalék.
A nori bámulatos hatására derült fény
A fenti adatokból kiindulva egy új tanulmányban azt vizsgálták, hogy a tengeri algából készült, leginkább a sushi tekercsek „csomagolóanyagaként” ismert nori biológiailag hasznosítható forrása-e a B12-vitaminnak, illetve a fogyasztása képes-e kellő mértékben növelni a B12-bevitelt. A kutatásban részt vevő alanyait három csoportra osztották:
- volt egy nagy dózist fogyasztó csoport (8 gramm nori, vagyis 4 mikrogramm B12-vitamin naponta),
- volt egy alacsony dózist fogyasztó csoport (5 gramm nori, vagyis 2,4 mikrogramm B12-vitamin naponta),
- valamint volt egy norifogyasztás nélküli kontrollcsoport is.
A vizsgálat négy hete alatt a B12-szint az alacsony és a magas dózisú csoport tagjainál is közel hétszeresére nőtt, amiből a nori hozzájárulása (89-95%) döntő jelentőségű volt” – foglalták össze az eredményeket.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke