Ez az aranyos nevű, furcsa küllemű bogár a tavasz beköszöntével, legnagyobb számban áprilistól, májustól kerülhet a szemünk elé. Leginkább réteken, mezőkön, melegebb helyeken találkozhatunk velük.
A nünükék a hólyaghúzófélék családjába tartozó bogarak, melyek akár 5 centiméter hosszúak is lehetnek. Színük általában sötét és fémes csillogású. A hímek a nőstényeknél kisebbek, potrohuk pedig nyúlánkabb. Első látásra egyébként nem is gondolnánk bogárnak, hiszen a hártyás szárnya visszafejlődött, valamint a szárnyfedője is kisebb méretű, így repülni sem tud - írja az origo.hu.
A kis tehén
A nünüke neve az irodalom szerint eredetileg az „ünüke” szóból ered, mely rokon neve az ünőnek, azaz a fiatal tehénnek. Becézése pedig tulajdonképpen „kis tehenet” jelent, ami valószínűleg esetlen mozgására és a nagy mennyiségű növényi táplálék elfogyasztására utal.
Saját járművel utazik
A nőstény nünüke tavasszal lágyszárú, rovarbeporzású növények tövébe helyezi petéit, ahonnan a kikelő lárvák felmásznak a virágra, és fuvarra várnak. A járművek pedig nem mások, mint nektárt gyűjtögető vadméhek, melyek testére ráakaszkodva a lárvák kényelmesen eljutnak a méhek fészkébe, és beköltöznek egy lépsejtbe. A lárva ezután először elfogyasztja az eredeti lakót, a méhpetét, majd szépen megeszi a mézet is. A telet a talajban tölti bebábozódva, ahonnan kifejlett formában, tavasszal bújik elő.
Ne fogjuk meg!
Nem véletlenül nevezik a nünüke családját hólyaghúzóféléknek, ugyanis a ragadozók elriasztására sárgás színű váladékot bocsátanak ki, ami egy chantaridin nevű mérget tartalmaz. Ez az anyag az emberi bőrre kerülve hólyagosodást okoz, innen ered az elnevezés. Érdekesség, hogy kis adagokban az ókorban belsőleg vizelethajtóként, külsőleg pedig daganatok, szemölcsök eltávolítására használták.
Bár vannak a nünüke mérgére érzéketlen fajok – például a békák, a sündisznók, a tyúkok –, a háziállatainkra veszélyes lehet a bogárral való találkozás.
A legjobb, ha nem piszkáljuk ezeket a csodálatos bogarakat, már csak azért sem, mert hazánkban a legtöbb faj védett, természetvédelmi értékük akár 50 ezer forint is lehet.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.