Ezért növeli minden korty alkohol a rák kockázatát
Ezért növeli minden korty alkohol a rák kockázatát
 / Mozaik
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Akár rendszeresen, akár csak alkalmanként fogyasztjuk, mindenképp megterheli a szervezetünket. Az agytól és a szívtől kezdve, a tüdőn és izmokon át, egészen az emésztő- és immunrendszerig, az alkohol többszintű káros hatással bír az egészségünkre, beleértve a rák kialakulását is.

Hirdetés

Az alkohol a harmadik leggyakoribb megelőzhető rákkeltő tényező az Egyesült Államokban. Évente körülbelül 100 ezer daganatos eset és 20 ezer rákos megbetegedéshez köthető haláleset írható a „számlájára”. Összehasonlításképpen: az alkoholhoz köthető közúti balesetek évente mintegy 13 500 ember halálát okozzák ugyanebben az országban. A kutatók már az 1980-as években azt gyanították, hogy az alkohol daganatkeltő lehet. Epidemiológiai tanulmányok igazolták, hogy az alkohol közvetlen okozója lehet a szájüregi, torok-, gége-, nyelőcső-, máj-, vastag- és végbélráknak, valamint az emlőráknak - írja az origo.hu

Egy másik tanulmány összefüggést mutatott ki a krónikus és mértéktelen alkoholfogyasztás, valamint a hasnyálmirigyrák között. Az Egyesült Államok Nemzeti Toxikológiai Programja korábban arra a következtetésre jutott, hogy az alkoholtartalmú italok fogyasztása ismert humán karcinogén. 2012-ben az Egészségügyi Világszervezethez tartozó Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) az alkoholt az 1-es csoportba sorolta, vagyis elegendő bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy a szakemberek kijelentsék: az alkohol rákkeltő lehet számunkra. A Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) és az Országos Egészségügyi Intézetek (NIH) szintén egyetértenek abban, hogy megdönthetetlen bizonyítékok támasztják alá ezt.

Hogyan okozhat rákot az alkohol?

Az Egyesült Államok táplálkozási irányelvei szerint már nagyon kis mennyiségű, tehát napi egy egységnél kevesebb alkohol is növeli a rákos megbetegedések kockázatát. Ennek ellenére sokan nincsenek tisztában az alkohol és a rák közötti összefüggéssel.

A rák akkor alakul ki, amikor a sejtek kontrollálatlanul osztódnak a szervezetben. Az alkohol elősegítheti a daganatképződést azáltal, hogy károsítja a DNS-t és mutációkat okoz, amelyek megzavarják a normál sejtosztódást és növekedést

– magyarázta Pranoti Mandrekar, az UMass Chan Medical School orvostudományi professzora a ScienceAlert online tudományos portálnak.

A kutatók több olyan mechanizmust azonosítottak, amelyek összefüggésben állnak az alkoholfogyasztással és a rák kialakulásával. A tisztifőorvos 2025-ös jelentése négy fő mechanizmust emel ki:

  • alkohol lebontása (metabolizmus);
  • oxidatív stressz és gyulladás;
  • hormonális változások;
  • más rákkeltő anyagokkal, például dohányfüsttel való kölcsönhatás.

Az alkohol lebontása során elsőként acetaldehid keletkezik, amely maga is ismert karcinogén. Egyes genetikai mutációk felgyorsítják az alkohol lebontását, ami magasabb acetaldehid-szinthez vezethet, ez pedig fokozza a rák kockázatát.

Mennyi alkohol biztonságos?

Jogosan merül fel a kérdés: mennyit lehet inni anélkül, hogy kárt okoznánk magunknak?

A válasz azonban sokakat elkeseríthet: semennyit. A szakemberek szerint az alkoholfogyasztás egyike a legkönnyebben megelőzhető rákkeltő tényezőknek, ugyanakkor jelenleg nem áll rendelkezésre olyan eszköz, amely egyénileg mérni tudná az alkohol okozta, egyéni rákkockázatot. Minden embernek egyéni a genetikai háttere, életmódja, étrendje és egyéb egészségi tényezők hatnak ré, amelyek befolyásolják az alkohol sejtekre és daganatképződésre gyakorolt hatását. Az alkoholfogyasztási szokásaink újragondolása azonban segíthet megóvni egészségünket és csökkenteni a daganatok kialakulásának kockázatát.

Az alkohol emellett elősegítheti a szabad gyökök felszabadulását a szervezetben. Ezek károsíthatják a DNS-t, fehérjéket és zsírokat a sejtekben, ami oxidatív stresszhez vezet.

A szerző laboratóriuma kimutatta, hogy az alkohol miatt keletkező szabad gyökök a fehérje-anyagcserét is megzavarják, ami gyulladást idéz elő, ami viszont elősegíti a daganatok kialakulását.

Hirdetés

Az alkohol a hormonrendszert is megbolygathatja, például megemeli az ösztrogénszintet, amely növeli az emlőrák kockázatát. Emellett csökkenti az A-vitamin szintjét, amely szerepet játszik a hormon szabályozásában.


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás