2010-ben nyílt meg a Való Világ villájának ajtaja negyedik alkalommal. Sok internetes fórumon olvasni, hogy a kommentelők szerint ez volt a legikonikusabb évad – már csak, ha a szezon győztesét nézzük is: Alekosz nevét egy ország ismeri azóta is.
Voltak olyan esztendők a realitysztár életében, amikor nem telt el úgy hét, hogy ne hallottunk volna róla - írja a femina.hu.
46 éves korára viszont lecsendesedtek a dolgok körülötte, jó ideje már, hogy tudatosan visszavonult a rivaldafényből.
Most a Blikknek beszélt arról, hogyan élnek a kedvesével – külföld és Magyarország között ingáznak. Az online lap Párizsban érte utol, viszont nem ez a város a bázisa a szerelmespárnak, Svájcban élnek.
– Arámmal napokkal ezelőtt Svájcból érkeztünk a fővárosba, ahol is megállapítottam, illetve szemet szúrt, hogy sok a nem francia. A luxusszálloda, ahol helyet foglalunk, elégedettséggel tölt el, viszont a speciális igényeim miatt, ami a citromos ice tea, a hotel mellett lévő vegyesboltba mentünk át. Megállapítottam, hogy a boltban hideg van. A kiszolgáló kesztyűben volt. A lehelet látszott – ecsetelte.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke