Negyedmillió embert figyeltetett a kommunizmus utolsó évtizedében, 1980 és 1989 között a román kommunista titkosrendőrség, a Securitate – közölte csütörtökön közzétett újabb jelentésében a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A bukaresti testület közösségi oldalán is közzétett összesítés szerint a 250 ezer megfigyelt személy jelentős többsége, 206 ezer férfi volt, 50 ezer felsőfokú tanulmányokkal rendelkezett, és 35 ezer volt nyugdíjas.
„Mindenki gyanús volt” – mutat rá bejegyzésében a CNSAS, arra is felhívva a figyelmet, hogy miközben a Román Kommunista Párt (PCR) támogatóinak zöme a munkásosztály tagjai közül került ki, a Securitate 45 ezer megfigyelési dossziét nyitott gyári munkások, mesterek, bányászok nevére.
A román kommunista titkosrendőrség 3000 megfigyelési dossziéja a különböző egyházak alkalmazottjainak nevére lett kiállítva, emellett 2000 művészt és 500 újságírót is szemmel tartott
– közölte a CNSAS.
A Securitate ügynökei a kommunista rezsim utolsó évtizedében 18 500 egyetemi közegben és 8000 közoktatásban dolgozó személyről is kértek jelentéseket.
Az akadémiai szférában dolgozók közül 2300 egyetemi oktatóról, 800 kutatóról és 300 külföldi doktoranduszról készültek jelentések. A kommunista rezsim 2700 külföldi turistát is szemmel tartott ügynökeivel.
Az egészségügyi rendszerben dolgozók közül 5700-nek volt megfigyelési dossziéja a 80-as években, és 1500 jogi területen dolgozó személyről is jelentéseket kért a kommunista titkosrendőrség.
A megfigyelt 2000 művész között 300 színész, 320 festő, száz balerina, 90 szobrász, száz író volt, de 150 muzeográfusnak, 250 könyvtárosnak is közelről figyelték a tevékenységét.
A Securitate jelentős veszélyforrásnak tartotta társadalmi szempontból a gyárakban dolgozókat, akik közül 45 ezer embernek a nevére nyitott megfigyelési dossziét. A megfigyeltek közül 10 500 mérnök, 1900 almérnök, 700 laboráns és 7800 tervező is volt, de 500 építészt is figyeltetett ügynökeivel a Securitate.
Több mint 21 ezer gazdát is megfigyelés alatt tartott, olyanokat is, akik csatlakoztak a helyi termelőszövetkezetekhez (CAP).
A CNSAS múlt héten egy, a Securitate által beszervezett személyekre vonatkozó jelentést is közzétett, melyből kiderült, hogy a titkosrendőrség a kommunista rezsim utolsó évtizedében, 1980 és 1989 között szervezte be a legtöbb, 200 ezer besúgót, ők teszik ki a mindenkori informátorok egyharmadát.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.