Egy nagyszabású brit genetikai kutatás nyolc olyan génterületet azonosított, amelyek összefüggésbe hozhatók a krónikus fáradtság szindrómával (ME/CFS). A felfedezés megerősíti a betegek által gyakran jelzett fertőzés utáni tünetkezdetet, és áttörést jelenthet a diagnosztika és kezelés fejlesztésében. A szakértők szerint ezzel végre tudományos alapokra helyezhető egy régóta stigmatizált és elhanyagolt betegség – számolt be a Financial Times.
Egy eddig példátlan méretű genetikai vizsgálat áttörést hozott a krónikus fáradtság szindróma (ME/CFS) megértésében:
az Edinburghi Egyetem kutatói 15 500 beteg DNS-mintáját elemezve nyolc olyan génterületet azonosítottak, amelyek eltérnek az egészséges populációétól.
Két gén az immunrendszer fertőzésekre adott válaszával kapcsolatos, ami összecseng a betegek beszámolóival, miszerint tüneteik gyakran egy fertőző betegség után kezdődtek.
A felfedezés fontos lépés lehet a betegség diagnosztikai és terápiás lehetőségeinek fejlesztésében.
A kutatást vezető Chris Ponting professzor szerint a genetikai jelek megerősítik a betegek által leírt tapasztalatokat, de önmagukban még nem elegendőek célzott gyógymódok kidolgozásához. Ponting úgy fogalmazott:
Ez egy elfeledett és elhanyagolt betegség, amelynek már 15 éve szüksége lett volna egy ilyen genetikai vizsgálatra.
A jellemzően nőket érintő, sokáig stigmatizált ME/CFS világszerte mintegy 67 millió embert érint. A brit Action for ME szervezet vezetője, Sonya Chowdhury szerint az eredmények végre eszközt adhatnak az orvosok kezébe a betegek hitelesítéséhez: „Ezzel a tanulmánnyal bemasírozhatunk a rendelőkbe, és elutasíthatjuk azt az álláspontot, hogy ez nem egy valós betegség.”
A tanulmány egyelőre még nem jelent meg lektorált tudományos folyóiratban, de rövidesen elérhető lesz a MedRxiv preprint szerveren. Bár a kutatás nem tárta fel az ME/CFS és a Long Covid közötti genetikai kapcsolatot, új utakat nyitott meg egy hosszú ideje félreértett, sokszor elutasított betegség tudományos feltárása előtt - közölte a portfolio.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.