„Sok fájdalom éri a bűnöst, de aki bízik az Úrban, azt ő szeretettel veszi körül.” (Zsolt 32,10)
Gyakran betekinthettem Isten gyermekeinek az életébe. Legtöbben nem voltak gazdagok, és olyanokat is ismertem, akik szenvedtek a hitért. De mindannyiuknak volt békessége, nem haragudtak senkire. Azt is láttam, hogyan haldoklik az igaz ember, akit az Úr megigazított: nem volt kétségbeesve, nem félt a haláltól, békésen és örömmel készült haza. Láttam, amikor az igaz embert megfosztották, megalázták. Nem harcolt, nem rohant a bíróságra, tűrt és imádkozni tudott ellenségéért.
Lőrincz néni is a hitéért szenvedők közé tartozott. Fiatalon, 16 éves korában annyira megverte egy „hivatalos” személy, hogy belekékült, járni sem bírt a lábain. A verés oka: nem volt hajlandó istentelen dolgokat tenni, és megvallotta Krisztust, mint az ő személyes Megváltóját. Ez volt a bűne. Nem ijedt meg, és nem tagadta meg Krisztust a kínzás után sem.
Az évek múltak, és sok minden változott. Lőrincz néni megőszült. Mosolyogva mesélte nekem és másoknak is, hogy az Úr megerősítette a szenvedés ideje alatt, és a szívében nem volt sem harag, sem bosszú. Az, aki megkínoztatta és a hitéért üldözte, az az ember is megöregedett. Börtönbe került. Senki nem látogatta, senki nem fogta pártját, mert nagyon sok gonosz dolgot tett. Egy ember sem akadt, aki egy kis enyhítő falattal meglátogatta volna a börtönben. De amikor Lőrincz néni hírét vette, hogy az ő kínzója börtönben van, sütött, főzött mindenféle jót. Felkerekedett kosárkájával és begyalogolt a városba, a börtönhöz. Nem akarták beengedni, mert nem volt rokona ennek az embernek. De ő addig könyörgött a börtönőrnek, míg az megengedte, hogy a kosarat ellenőrzés után átadhassa a rabnak. Ez persze nem ismert rá az ősz Lőrincz nénire. De amikor megmondta a falujuk nevét és az ő lánykori nevét, a rab sírva fakadt. „Maga énhozzám jön, maga nem gyűlöl engem?” – kérdezte. „Nem, nem gyűlölöm, sajnálom.
Sajnálom, hogy nem ismerte annak idején azt a nagy szeretetet, amit én kaptam az Úr Jézustól. Sajnálom, hogy maga akkor is fogoly volt, a Sátán foglya. De ezért jöttem, hogy megmondjam, az Úr Jézus keresi magát évek óta, meghalt magáért a kereszten és kegyelmet akar adni a bűneire. Kérem, fogadja el az Úr Jézus szeretetét!”
A rab sírva fakadt. Majd jött az őr és Lőrincz néninek el kellett hagynia a cellát, lejárt a látogatási idő.
Isten kegyelme nem fogy el. Kegyelemmel veszi körül az Ő gyermekeit, a szenvedés és nyomorúság idején. Szent Lelkével erősíti őket. Kegyelmes a gonoszokhoz is, vár és türelmes, hátha megtérnek. Aki bűnbánattal közeledik Istenhez, azt Ő nem veti el. A hívő ember feladata, hogy megbocsásson, szeressen. „Örüljetek az Úrban és vigadozzatok, ti igazak!” Mert Krisztus az, aki kegyelmével körülvesz és megigazít.
Meg tudsz bocsátani a gonosztevőnek? Tudod-e szeretni, vagy legalább nem gyűlölni azt, aki neked sok szenvedést és könnyet okozott? Emlékezz Jézus utolsó szavaira, amit a kereszten mondott! Neked is megbocsátott, érted is vérzett. Bocsáss meg ellenségednek, imádkozz érte! Csak így lehetsz igazzá, Jézus kegyelme csak így tud átölelni.
Taníts meg engem az útra, amelyen járnom kell! Tanácsolj szemeiddel, Uram, hogy el ne tévedjek, ne fájjon látnom a gonoszok szerencséjét! Légy oltalmam és menedékem! Dicsérem szent neved, én Szabadítóm. Ámen.
(Morzsák 2., 2012)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella


















