Hajmeresztő, milyen történet látott napvilágot, Varga Viktorral olyasmi történt, ami konkrétan akciófilmek szereplőivel szokott: ő maga penderített ki egy besurranó tolvajt a házából.
A Sztárbox óta tudjuk, nem érdemes ujjat húzni az énekessel, a második évadban ő aratott győzelmet saját súlycsoportjában - írja a femina.hu.
A való életben is tudja kamatoztatni azt a kondit és elszántságot, amit anno a ringben, ugyanis ő maga penderített ki egy illetéktelen behatolót az otthonából.
- Észrevettem, hogy valaki motoszkál, nézelődik a házamba, de először azt hittem, hogy a villanyóra-leolvasó. Aztán rájöttem, hogy nem, egy betolakodó az. Ordítva szaladtam a betörő felé, majd lelöktem a teraszról, ő pedig egy kötélen csimpaszkodva mászott le a házam oldalán.
Mondta el a Story.hu-nak, majd hozzátette, nem egyedi eset volt mindez, a környéken több betörés is történt.
- Másnap egyébként a szomszédomhoz is betörtek, de ő nem úszta meg ilyen szerencsésen. Kirabolták.
A tetteseket elfogták azóta, ahogy az énekes fogalmazott immár csak a mókusok surrannak be a házába, de nekik szabad a bejárás.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke