Vágó Bernadett és Miller Zoltán azóta alkotnak egy párt, hogy 2016-ban a Nyomorultak előadás próbafolyamata során szerelembe estek. Kapcsolatukból egy kislányuk, Bella született, 2017. október 13-án.
A színészházaspár ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban a színésznő Hevesi Tamás podcastjában egy olyan dologról beszélt, amiről még soha - Bella születése után elvesztették második közös babájukat - írja a femina.hu.
Vágó Bernadett elmondta, hogy a várandósság elején még minden rendben volt, de az orvosi vizsgálatok később súlyos problémát jeleztek.
- A kis szívével is gond lett volna, és a kromoszómái sem álltak olyan szerencsésen. Az orvosok úgy fogalmaztak, 50-50 az esély. Mi azt mondtuk erre, nem dobunk el egy életet. Olyan sokáig jártunk a vizsgálatokra, és még Amerikába is küldtek ki mintát – írta meg szavait a Story.hu.
A nehéz döntést végül közösen kellett meghozniuk, ugyanis a beteg magzat már a színésznő életére is veszélyes volt.
- Én akkor már a tizenötödik héten voltam. Mivel tíz hónappal azelőtt természetes úton hoztam világra a kislányomat, ezért egyetlen orvos volt, aki bevállalta azt a műtétet, hogy még művi úton meglehessen ezt csinálni.
Bár a műtét sikerült, a színésznő szervezete nem reagált jól, így egy hét múlva újra meg kellett operálni.
- Azt gondolom, hogy ott történhetett valami olyan, ami miatt a következő kisbabáink már nem születtek meg, de én több babával voltam várandós…
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.