/ Mozaik
Trokán Péter szerint méltatlanul lett vége a Szomszédoknak: úgy véli, ezért volt hiba befejezni
Trokán Péter szerint méltatlanul lett vége a Szomszédoknak: úgy véli, ezért volt hiba befejezni
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Annak ellenére, hogy Trokán Péter több játék- és tévéfilmben is szerepelt már korábban, az igazi hírnevet a Szomszédok hozta el számára. Az erdőmérnök János életét, ahogy a sorozat többi karakterét is, izgalommal kísérték végig a nézők a képernyők előtt. A forgatás azonban egyik napról a másikra, 12 év után véget ért.

Hirdetés

- A sorozat sikerének egyik titka, hogy rengeteg ember tudott azonosulni a történettel, hiszen a korszak magyar valóságát mutattuk be. Azt, hogy miként tud a betondzsungel közepén szeretetben és tiszteletben együtt élni egy lakóközösség - mondta a Blikknek Trokán Péter, aki színésztársaival együtt nagyon szeretett részt venni a sikersorozatban - írja a femina.hu.

Éppen ezért érte fájdalomként őt is, amikor 1999-ben hirtelen véget vetettek a Szomszédoknak, hiszen kollégáival együtt ő is úgy gondolta, lett volna még jó pár év a sorozatban.

Hirdetés

- A tévé akkori vezetősége úgy ítélte meg, hogy elfáradt a történet, így méltatlanul, egyik pillanatról a másikra állították le a forgatásokat. Ami hiba volt, hiszen mind a mai napig foglalkoztatja az embereket a Szomszédok mint téma – részletezte a Jászai Mari-díjas színész.

Azt is elárulta, hogy azóta is gyakran megállítják az utcán, és sorozatbéli karakteréről beszélnek, ami mindig jó érzéssel tölti el.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás