Kis Karesz és Liza az Éjjel-nappal Budapest szerelmespárja voltak. Ám az őket alakító színészek a forgatáson igazából is egymásra találtak, sőt, azóta boldog házasságban élnek. Tihanyi Péter és Bernadett két gyermeket nevelnek.
Tihanyi Péter a sorozat után sem tűnt el a képernyőkről, 2022-ben ugyanis csatlakozott a Reggeli műsorvezetőihez. Gyönyörű feleségével 2017-ben házasodtak össze, nem sokkal ezután pedig megszületett közös gyermekük is - írja a femina.hu.
„Jó látni, hogy az életben is megtaláltátok egymás mellett a szerelmet” – írta az egyik kommentelő közös képükhöz, melyen látható, hogy Bernadett szőke szépség.
„Annyira szépek vagytok mindketten. Az arcotokra van írva, hogy mennyire megvan a kémia, és az érzés, amiért ilyen jó ez a fotó!” – olvasható egy másik hozzászólásban.
A ma már a Tihanyi nevet viselő Bernadett egy kisfiúval érkezett ebbe a kapcsolatba, így kislányuknak már volt egy féltestvére, mikor világra jött. A műsorvezető felesége digitálistartalom-gyártóként és gyerekszoba-dekoratőrként dolgozik Instagram-profilja szerint.
Bár előfordult már olyan is, hogy a sztárpár összeveszett, a képekről egyértelműen látszik, milyen jól mutatnak együtt, és mennyire boldog családot alkotnak.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.