A februárban 93. születésnapját ünneplő Szinetár Miklós hatalmas dolgot jelentett be legújabb könyvének bemutatóján: közel 80 évnyi színházi pályafutása után visszavonul, nem rendez többé.
Minderről a Blikk számolt be, a lapnak a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, televíziós és filmrendező elárulta, miért hozta meg a döntést - írja a femina.hu.
Bár egy-egy régi darab felújítását még elvállalná, új rendezést már biztosan nem láthat tőle a közönség.
– Egyre gyengülök. Tavalyelőtt még boldogan vállaltam volna az Operában új rendezést, most már nem vállalok teljesen újat. Amelyek vannak, azokat szívesen felújítom, de újat már nem – szögezte le.
– A nagyon kevés jó tulajdonságaim egyike, hogy ha olyan helyzet van, ami már nem jó, abból nagyon jól tudok kiszállni. Ezt életemben nagyon sokszor megcsináltam, jó érzékkel. Meg kell érezni azt a pontot, hogy most ebből elég volt. Most a vezetéssel vagyok így, le fogom adni az autót, még mielőtt nehéz lenne és történne valami – tette hozzá a napilapnak.
Arról is beszámolt, annak ellenére, hogy maradtak még benne történetek, több könyvet sem fog írni, így életrajzának harmadik kötete az utolsó.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke