Rátonyi Kriszta és párja tavaly május óta alkotnak egy párt. A műsorvezető nem is lehetne boldogabb Gergő mellett, akivel egy újabb közös fotót osztott most meg Instagram-oldalán.
Bár nem túl gyakran lehet látni róluk közös fotót, a műsorvezető júniusban is megosztott egy fantasztikus képet kettőjükről, amiért a követők teljesen odáig voltak. Így volt ez most is, hiszen legfrissebb képük tökéletesre sikerült - írja a femina.hu.
Kicsit sem egy beállított fotóról van szó, hanem épp ellenkezőleg, a fotós nagyon jól elkapta a pillanatot, amikor a párt fényképezte. Rátonyi Kriszta ugyanis olyan jóízűen nevet rajta, hogy élmény ránézni a felvételre, ezzel együtt pedig az is látszik, mennyire boldog párja mellett.
A műsorvezető és szerelme össze is öltöztek, míg Rátonyi Kriszta egy halvány zöld ruhába bújt, addig kedvese ugyanilyen színű nadrágot húzott fehér ingjéhez. Egyszerre voltak elképesztően csinosak és dögösek így ketten.
A kép egyébként a horvátországi Pulában készült róluk, a jó hangulatú felvételen a háttér sem semmi. A fotóhoz csupán egy szívet és egy láng emojit tett Instagram-posztjában, ami mindent el is árul.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke