Ő R. Kárpáti Péter 18 évvel fiatalabb párja: eljegyezte a szép, szőke Ilonát
Ő R. Kárpáti Péter 18 évvel fiatalabb párja: eljegyezte a szép, szőke Ilonát
 / Mozaik

R. Kárpáti Péter az 1998 októberében indult Barátok közt alapszereplője volt. Berényi András megformálóját 2012-ben írták ki a sorozatból, a forgatókönyv szerint lezuhant egy tetőről, és meghalt.

Hirdetés

A színész 1993-ban nősült meg, feleségével, Mariann-nal két gyermekük született, Kárpáti Rebeka és az ifjabbik Kárpáti András. Házasságuk többször került hullámvölgybe, 2016-ban végleg véget ért - írja a femina.hu.

R. Kárpáti Péter nem maradt sokáig egyedülálló, 2018-ban beszélt először 18 évvel fiatalabb szerelméről, aki civil szakmát űz. A Mokkában azt mesélte a szép szőke Ilonáról, hogy jogászként végzett, egy nemzetközi cég ügyvezető-helyettese. A fiatal nőt hamar megkedvelték a színész gyerekei is, akik biztatták apjukat az esküvőre. Az eljegyzés megvolt, de az esküvőt egyelőre nem tervezik.

- Így szeretnék megöregedni, a párom mellett. Lassan hat éve együtt vagyunk, és nagyon szeretjük egymást, kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. Megvolt a lánykérés, szeretnénk majd esküvőt is, de nem napirendi téma közöttünk - árulta el a Blikknek.

Hirdetés

Az 59 éves sztár és menyasszonya már évek óta nem a nyüzsgő fővárosban élnek, Őrbottyánban találtak rá a béke szigetére. 

- Imádunk a kis vidéki házikónkban élni. Régóta erre vágytunk, és még a Covid előtt sikerült is beköltöznünk. Közösen ápoljuk a kertet, és gyakran fogadunk vendégeket, akiknek főzök valami finomat a bográcsban vagy a grillen, jó borokat iszunk, nagyokat beszélgetünk és jakuzzizunk.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.