Molnár Gusztáv nevét az elmúlt években először botrányai kapcsán láthattuk a lapokban, majd leginkább arról szóltak a hírek, hogy részt vett egy egyéves rehabilitációs programban. Azóta, hogy onnan visszatért, kevesebbet hallani róla: kiderült, a színészet mellett költöztetőként dolgozik.
A 37 éves színész a Drága örökösök Szlávenjeként szerzett országos ismertséget, illetve szerepelt a Nyerő Párosban és más különféle sorozatokban is - írja a femina.hu.
Elsősorban nem pénzkereseti forrásként dolgozik költöztetőként, kifejezetten vágyott arra, hogy kétkezi, fizikai munkát végezzen.
- Vannak színházi munkáim, amiket csinálok, szeretem is, de ez egy furcsa vágy volt legbelül, hogy valamilyen kemény, fizikai munkát szeretnék csinálni. Jelenleg még nincs annyi munkám színházban, nem forgatok, szerettem volna valamit, amivel kitöltöm a hétköznapjaimat - ecsetelte a Mokkában.
Az állásra véletlenül talált rá, viccből kezdett el keresgélni a neten budapesti munkák után. A mostani munkakörébe a bútorszállítás, cipekedés tartozik.
Arról is nyíltan beszélt, színészként még nehéz újra felvennie a ritmust. Bár próbál, és játszik is darabokban, nincs annyi munkája, mint a rehabilitációs program előtt.
- Volt nemrég egy kellemetlen, kicsit fájó élményem: hívtak egy castingra, mondtam, hogy ráérek, de a következő héten már nem hívtak vissza. Felhívtam a gyártást, hogy mi van, azt mondták, hogy a producerek szerint még veszélyforrás vagyok, picit tiltólistán.
Úgy érzi, most abban a fázisban tart a karrierje, hogy bizonyítania kell a szakmán belül.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke