A Csipát kiütéssel legyőző Lencse Laci felesége gyönyörű nő
A Csipát kiütéssel legyőző Lencse Laci felesége gyönyörű nő
 / Mozaik
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Lencse László Fenyő Iván helyett ugrott be a Sztárboxba, végül az eddigi egyik leggyorsabb, legkeményebb meccset vívta a ringben.

Hirdetés

Lencse László neve egészen eddig vélhetően a futball-rajongó közönségnek hangzott főleg ismerősen, utánpótlás válogatottként kezdte, majd 2017 és 2020 között az MTK csatára volt, jelenleg pedig a Balatonfüred NB III-as csapatában játszik - írja a femina.hu

A Sztárbox harmadik negyeddöntőjében azonban méltó módon bemutatkozott a nagyközönségnek, az első menet felénél K.O.-val kiütötte a Hooligans sztárját, Csipát, akihez végül orvost is kellett hívni.

Hirdetés

Kevesen tudják, de Lencse László két gyermek büszke édesapja, Instagram-oldalán időnként el is dicsekedik gyönyörű családjával. Legutóbb augusztusban posztolt csinos feleségével, Ancsával, 11 éves lányával, Zarával és kisfiával, aki a posztok tanúsága szerint még a bokszedzésekre is elkísérte, de a foci iránt is nagyon érdeklődik.


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Forrás