Kósa L. Adolf reklámhangként kezdte pályafutását a rádióban, majd a műsorvezetőt hamarosan a televíziós műsorkészítők is felfedezték. Ámor földi helytartója - így nevezték a ’90-es években, amikor a Szerelem első látásra című társkereső vetélkedőt vezette.
Ezt követően a Ki vagyok én? illetve az Álompár című műsorok házigazdája volt, de az ezredforduló utáni években eltűnt a képernyőről, és az üzleti világban kezdett el karriert építeni - írja a femina.hu.
Fonyó Barbarától két fia született, a színésznő-operetténekesnővel elváltak. 2012-ben nősült újra, párja, Rita is két gyermeket hozott a házasságba, majd 2013-ban megszületett közös gyermekük, Nimród. A tévézés után hálózatépítéssel kezdett el foglalkozni, de rendezvényszervezéssel is foglalkozott, és ügyvédi irodát is vezetett.
Kósa L. Adolf mára sikeres cégtulajdonos. A Blikknek azt mesélte, hogy egy vegytiszta vegán termékeket forgalmazó cég egyik tulajdonosa, vállalatát a tengerentúlon is szeretné bevezetni, ezért azt tervezi, a családjával az Amerikai Egyesült Államokba költözik.
- Körülbelül másfél év a honosítás, majd újabb három-hat hónap az állampolgárság. Persze, mivel a család egy része Magyarországon él, rendszeresen látogatunk majd haza, és ők is jönnek majd hozzánk.
Tavaly olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint már 48 évesen nyugdíjba vonult, de valójában nem dőlt hátra, mindössze arról van szó, hogy jól működő rendszert épített fel, illetve maga osztja be az idejét, sok ideje van a családjára.
Azt nem árulta el, hogy 22 év hálózati munkával pontosan mennyi pénzt keresett, de azt igen, hogy milliárdos bizniszről van szó.
- Nem a pénz motivál igazán, nem arról szól, hogy nekem mennyi legyen, hanem azoknak, akik velem együtt dolgoznak. Eddig öt-hat milliárd forintnyi pénzt kerestek meg együtt, most még ennyit fognak, csak sokkal gyorsabban. Hiszek abban is, hogy jobbá tesszük a világot mindezzel, vastagon beleértve azt is, hogy egészséges, jó termékeket forgalmazunk.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.