Kárász Róbert felnőtt lányaival közös képen
Kárász Róbert felnőtt lányaival közös képen
 / Mozaik
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Kárász Róbert hamarosan háromszoros édesapa lesz, de egyelőre két gyönyörű felnőtt lányával élheti át az apai örömöket. Most egy közös kép is készült róluk nyaralásuk során, melyen látszik, hogy egyik lánya szebb, mint a másik.

Hirdetés

A műsorvezető élete nem is lehetne boldogabb és kerekebb, miután titokban elvette 14 évvel fiatalabb párját, az is kiderült, hogy 55 évesen újra apa lesz. Két felnőtt lánya között mindent eláruló mosollyal látható a büszke apa azon a fotón, melyet Instagram-oldalára töltött fel - írja a femina.hu.

„Lányaimmal” – írta a nyaraláson készült kép mellé, és egy hashtaget is odabiggyesztett: „#próbálok jó apa lenni.”

Hirdetés

A kép alapján úgy tűnik, hogy ez sikerül is neki, hiszen lányai jókedvű mosolya mindent elárul. Kisebbik lánya, Rozi is már 19 éves, nagyobbik lánya, Anna pedig 28. A két szépséges lány ráadásul elképesztően hasonlít egymásra, a hajszínüket leszámítva olyanok, mint két tojás.

Kapcsolatukról az is sok mindent elárul, hogy még mindig terveznek hasonló közös programokat, Kárász Róbert pedig többször is hangoztatta már, hogy mennyire büszke lányaira, ami nem is csoda. 


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás