Jáksó Lászlót aligha kell bemutatni azoknak, akik a 2000-es évek elején rendszeresen ültek a képernyők elé. A Heti Hetes műsorvezetőjeként hétről hétre szórakoztatta a nézőket kollégáival együtt.
Ám nemcsak ezzel a műsorral lopta be magát a közönség szívébe: a Kossuth, majd a Danubius Rádió hallgatói is kedvelték, később pedig a Kész átverés show-val aratott hatalmas sikert. Kevesen tudják azonban, hogy mielőtt mindezekkel ismertté vált, egészen más területen próbálta ki magát - írja a femina.hu.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát rendező-szerkesztő-műsorvezető szakon, ám a végzés után nem tudott azonnal elhelyezkedni a szakmájában, így kénytelen volt más munkát keresni - írja a Blikk.
– Megláttam az utcán egy hirdetést, hogy esküvőkön, névadókon kellene szavalni, énekelni és zongorázni. Megbeszéltük, pontosan mi a teendő, és csináltam. Szerintem több szegedinek még ma is van olyan videója, amin énekelek és orgonálok. A helyi egyes számú házasságkötő-teremben volt egy isteni Hammond-orgona, amolyan jazzre való. A jazz nem ment sosem, de például a Rómeó és Júlia filmzenéjét le tudtam játszani – mesélte az egykori tévés a Jáksó László a Rádió 100 című podcastműsorban.
Mivel évek óta távol van a tévéképernyőktől, sokan csak most, a podcast friss epizódja láttán döbbentek rá, mennyit változott a külseje. Több kilótól megszabadult, haja teljesen megőszült – mégis megőrizte fiatalos kisugárzását és jó megjelenését.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke