Jákob Zoltán ország-világ előtt kereste a szerelmet a TV2 A Nagy Ő című produkciójában, a családi életéről viszont keveset tudni, szerettei inkább kerülik a rivaldafényt.
Egy szem fia feltűnt ugyan a párkereső show-műsorban, de sztárokat felvonultató eseményeken nem látni, édesapja az Instáján is csak nagyon ritkán posztol róla - írja a femina.hu.
Az a videó, melyben a fiával főz, és kitette az Instára, így kuriózumnak számít. Többen írták, büszke lehet elsőszülött gyermekére a konyhában is.
Jákob Zoltán fia a milliárdos cégénél dolgozik, ahogy a Nagy Ő több családtagja, így a bátyja vagy a volt felesége is.
- Annál jobb nincs, hogy ha úgy el tudsz menni valahova, hogy tudod, van egy olyan valaki, akire a céget rá lehet hagyni - mesélte a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorban arról, milyen érzés a 28 éves fiával dolgozni.
Többször elmondta, fiára mindig számíthat, ha őszinte véleményt kell mondani, olyasmit is kimond, amit az ember nem annyira szeretne hallani. Azt már a műsor előtt elárulta, hogy a fia joggal ad neki párkapcsolati tanácsokat is, ugyanis boldog párkapcsolatban él.
- Ő megtalálta a párját, most vettünk telket, megálmodja a jövőjét. Vettem egy telket a második kerületben, a Rózsadombon, hívtam, hogy építkezzünk együtt, de nem akar velem lakni - még külön se, ezt teljesen megértem. Amikor még nem volt barátnője, vele is nagyon sokat voltunk együtt, most inkább a barátnőjével van többet. Legyen is!
Jákob Zoltán azt is elárulta Palik Lászlónak, hogy a fia teljesen más habitusú ember, mint ő.
- Én izgága vagyok, mindent rögtön akarok, hirtelen fölspannolom magam, de aztán lecsillapodok. Ő pedig a nyugodt erő a cégben. Nem lehet kihozni a sodrából!
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.