Holló Mártát hosszú éveken keresztül láthatták a televízió képernyőjén a nézők. Karrierjét a Magyar Televíziónál kezdte, majd az RTL Klubon vezetett olyan sikerműsorokat, mint a Fókusz vagy a Fél Kettő, később pedig az ATV-én volt műsorvezető.
Majdnem 30 évnyi televíziózás után azonban úgy döntött, hogy hátat fordít a reflektorfénynek, és egy teljesen más irányba indult el. 2022-ben a Telekom vállalati kommunikációs igazgatója lett, egy korábbi interjújában azt is elárulta, miért döntött így. A Palikék Világa című podcast vendégeként ennek a nagy váltásnak a legnehezebb időszakairól is mesélt, és természetesen szóba került jelenlegi munkája és családja is. A műsorban teljesen megújulva, szőke hajjal foglalt helyet, szinte rá sem lehet ismerni az egykori tévés műsorvezetőre így - írja a femina.hu.
- Nagyon sok mindennel foglalkozom, nehéz egy mondatban, egy szóval jól jellemezni. (…) Azt hiszem, a szívem világ életében televíziós, műsorkészítő vagy tartalomkészítő marad – kezdte mesélni Holló Márta, aki közben több iskolát is végzett.
Azt gondolom, hogy ez nem egy 1/1-es váltás, ahhoz nem voltam sosem elég bátor.
- Nagyon sokszor kétségbe estem, nagyon sokszor megijedtem. (…) Rengeteget tanultam ezen az úton. Ezt az utat, még a nehézségekkel együtt is én szépnek tartom. Ez egy isteni adomány, én elfelejtem a konfliktusaimnak a 99 százalékát – mesélte a televíziótól egészen az igazgatói székig tartó útjáról.
Azt is hozzátette, szépíteni sem akarja a múltat, hiszen rengeteg nehézség és verejték kísérte életének ezen szakaszain.
- Én közben nem gondoltam B tervre. Kétségtelen, hogy nekem a televízió volt a létező egyetlen terv, de amikor a második gyermekem születése után visszakerültem, és utána alakult egy olyan helyzet, aminek az lett a vége, hogy mi elválunk egymástól az RTL-lel (…), akkor egy ilyen dac-reakció volt bennem. (…) Ha abban a fájdalomban benne ragadok, akkor az a fájdalom megkeseríti a következő 30 évet – részletezte.
Holló Márta mostani munkáját is nagyon szereti és élvezi, emellett pedig két gyermek boldog édesanyja. Fia, Tamás 2006-ban, lánya, Gréta pedig 2008-ban látta meg a napvilágot. Az egykori tévés 50 évesen is elképesztően energikus, soha meg nem áll, szőke frizurájával pedig akár éveket is letagadhatna korából.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke