Már egy ideje kering a pletyka a neten, miszerint nincs minden rendben Hódi Pamela és Tóth Bence házasságában. Eddig egyik fél sem reagált a válásos híresztelésekre, azonban egyre többen írják, tudni vélik, hogy a páros már együtt sem él.
A Story.hu járt utána, mi igaz a pletykákból, bár Hódi Pamela nem kívánt nyilatkozni a lapnak, megkeresésükre nem cáfolta a hírt - írja a femina.hu.
Bár ebből még nem lehet messze menő következtetéseket levonni, a lap összeszedte azokat a hozzászólásokat, amelyekben a kommentelők tényként kezelik a szakítást.
"Nem tudok semmit, csak, hogy péntekenként viheti el a kislányt magával Bence ott aludni, hétköznap is elviheti, de akkor haza is hozza"
"Már hónapok óta nincsenek együtt, Bence elköltözött"
"Hozzám csak az jutott el, hogy az elejétől kezdve problémák meg dráma volt"
Hódi Pamela és Tóth Bence szerelme 2018-ban lobbant lángra, ám sokáig titokban tartották kapcsolatukat. Két évvel később egy időre szakítottak, de ez nem tartott sokáig, még ugyanabban az esztendőben újra összejöttek, sőt az esküvőjüket is megtartották, kislányuk, Evolet négy évvel ezelőtt jött a világra.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke