Harsányi Levente imádja fiatalabb párját: Larát már a gyerekeinek is bemutatta
Harsányi Levente imádja fiatalabb párját: Larát már a gyerekeinek is bemutatta
 / Mozaik
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Mint, ahogy mi is megírtuk márciusban, Harsányi Leventének új párja van. Az 53 éves műsorvezető egy véletlen találkozás során ismerte meg Larát – szerelem volt köztük első látásra.

Hirdetés

Egy véletlenszerű vacsorameghíváson találkoztak, az a bizonyos szikra rögtön az első pillanatban megvolt - írja a femina.hu

A találkozás után rögtön felvették a kapcsolatot, két hétig online beszélgettek, majd sort kerítettek az első randevúra. 

Hirdetés

- Ahogy egyre jobban megismerem, úgy derül ki, hogy egyre több mindent szeretek benne. Imádom, ahogy alszik, ahogy néz, ahogy gondolkodik. Viccesen azt szoktam mondani a barátaimnak, hogy keresem benne a hibát, de nem találom. Valóban olyan ez most, mint egy tündérmese vagy egy hollywoodi film - áradozott a Blikknek.

Több év a korkülönbség kettejük között, de ez egyáltalán nem zavarja a tökéletes összhangot. Három hónap után az összeköltözés még várat magára, a nagy családi találkozón viszont már túl vannak: gyerekei, 14 éves Nándor és a 8 éves Lilla már ismerik szíve választottját.

- Lara hosszú idő óta az első nő, akit bemutattam a gyerekeimnek. Nagy az egyetértés közöttük, és biztos vagyok benne, ez így is marad.

Forrás