Feke Pál és Gyenesei Leila lánya
Feke Pál és Gyenesei Leila lánya
 / Mozaik

Feke Pál és Gyenesei Leila lánya idén augusztusban ünnepelte hetedik születésnapját, Mimiből szőke nagylány lett.

Hirdetés

Feke Pál és Gyenesei Leila lánya szeptemberben megkezdte az első osztályt. Mimi az utóbbi időben sokat nőtt, szőkésbarna tincseivel és bájos mosolyával egyre jobban hasonlít sportoló-műsorvezető édesanyjára - írja a femina.hu.

Mimiről édesanyja, Gyenesei Leila posztolt friss fotót, a képek tanúsága szerint időnként már dolgozni is elkíséri őt kislánya, sőt, egy kivételes alkalomból a Network4 Countdown műsorának műsorvezetői székébe is beült. Úgy látszik, Mimi nagyon élvezte, hogy csak pár percre ugyan, de beleképzelhette magát édesanyja szerepébe.

„Nézzétek, ki kísért el a stúdióba! Az én Mimimmel együtt készült a mai Countdown! Sokszor megfordul a fejemben, hogy bizony hol húzódik a határ, mi az átmenet, és legfőképpen hol az egyensúly az anyaság és a dolgozó nő között…

Hirdetés

Konkrét válaszok helyett, érzések vannak bennem, ezek pedig azt súgják, hogy olyan feladatokra nem szabad nemet mondani, amiért lelkesedek, ami feltölt és amitől azt sugárzom Mimi felé, hogy jól vagyok.

És van úgy, hogy együtt megyünk dolgozni is így” – írta az édesanya az Instagramra posztolt képek alá, amit a kommentelők sem hagytak szó nélkül, többen dicsérni kezdték a szép anya-lánya párost.

„Mimi nagyon szép kislány!”

„Csodás anyuka gyönyörű kislányával!”


 

Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.