A Fekete Vonat sztárját, Fehér Tibor Beatet Pachert Balázs, a Balazs Kicks üzlet tulajdonosa segítette ki egy cipővel.
Fehér Tibor, művésznevén Beat, egykor az ország egyik legismertebb zenekarában, a Fekete Vonatban aratott hatalmas sikereket. Két évvel ezelőtt azonban gyökeresen megváltozott az élete: 2023 januárjában, alig napokkal azután, hogy telt házas Aréna-koncerten lépett színpadra, az utcán találta magát - írja a femina.hu.
A nagyszabású visszatérő koncert szakmailag hibátlannak bizonyult, a közönség imádta a produkciót, ám a bevételek elmaradtak a várttól. A zenészek – köztük L.L. Junior, Mohamed Fatima és Beat – a siker ellenére üres zsebbel távoztak a színpadról.
Beat számára ez különösen súlyos következményekkel járt. A koncert előtt előleget vett fel, magánélete pedig romokban hevert: elhagyta a feleségét egy fiatalabb nőért, abban bízva, hogy az újrakezdéshez bőven lesz pénze. Amikor azonban kiderült, hogy nincs miből építkeznie, a szeretője hamar faképnél hagyta, felesége pedig nem fogadta vissza.
Rövid ideig munkásszállón lakott, majd barátoknál húzta meg magát, végül az utcán kötött ki. Azóta is munka és pénz nélkül tengeti a mindennapokat. Most azonban az RTL milliomos sztárja, a népszerű Balazs Kicks cipőbolt tulajdonosa, Pachert Balázs segítette ki a zenészt egy cipővel.
- Beat a magyar előadói szakma egyik üstököse, (…) hallottam ezt, hogy most az utcán lakik vagy ez Suzukiban és úgy gondoltuk, hogy vendégül látjuk itt a boltban - mesélte egy videóban Pachert Balázs, akihez el is látogatott Beat és választott magának egy pár cipőt a kínálatból.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke