Szívtipró színész – a legtöbbünknek ez jut az eszébe, ha Csórics Balázsra gondolunk, aki 2014-től 2020-ig alakította Vida Rudolfot a Barátok köztben, de olyan sorozatokban is feltűnt, mint a Gólkirályság vagy a S.E.R.E.G.
Ma már egész mással foglalkozik, asztrológiai tanácsadó lett. Gyerekkora óta tapasztalta, vannak különös megérzései, emiatt sokáig hitte, más, mint a többiek - írja a femina.hu.
Mindezt a születéséhez köti, ugyanis kis híja volt annak, hogy nem történt tragédia akkor, mikor a világra jött.
- Azt mondják, az az ember kerülhet ennyire közel a misztikus világhoz, akinek már volt halálközeli élménye. Velem ez rögtön az életem kezdetén megtörtént. Úgy születtem, hogy mindketten meghaltunk anyukámmal - mesélte a Story horoszkóp különkiadásában.
Bent ragadt ugyanis a szülőcsatornában kisbabaként, édesanyja 15 óráig vajúdott vele.
- Az orvosok próbálták elérni, hogy természetes úton jöjjek a világra, de amikor anyukámnak 15 óra vajúdás után megállt a szíve, és nekem is megszűnt a szívhangom, akkor császármetszéssel segítettek a világra.
Az igazi fordulópont a 29. születésnapja volt, ekkor olyan pontos elemzést kapott, hogy elkezdte tanulni a módszert.
Ma már ő maga is csinál elemzéseket, konzultációkat - utóbbiból egy hihetetlen esetet el is mesélt a lapnak.
- Volt egy hölgy, aki egy nagyon régi, gyerekkorban szerzett, mély lelki sebet hordozott, amire sok év elteltével is emlékezett. Amikor elmondtam neki, hogy akkor és ott ez történt, felzokogott a vonal másik végén: "Ezt nem tudhatod! Az lehetetlen".
- Nemrég egy úrtól kaptam üzenetet, aki családi problémákkal kapcsolatban kérte a segítségemet. Azt írta: Másfél évvel ezelőtt készítetted el az elemzésemet. Megfogadtam, amiket javasoltál, és abszolút működik a dolog.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.