Balogh Edina egy igazán gyönyörű fotóval örvendeztette meg követőit Instagram-oldalán, melyen kislányával szerepel együtt. Lilien tegnap lett nyolcéves, édesanyja megható sorokkal tette ki közös képüket.
Nagy nap volt a tegnapi a színésznő és kislánya számára, hiszen Lilien betöltötte a nyolcat. Balogh Edina egy ritka szép fotóval, emellett megható szöveggel köszöntötte fel lányát közösségi oldalán - írja a femina.hu.
„Egy percre megállt az idő… Az eső lágy kopogása kísérte születésed első perceit, mintha az ég maga is veled együtt lélegzett volna. Ma újra esett… és egyszer csak a szürke felhők közül előbukkant egy csodálatos szivárvány. Talán azok üzentek így neked, akik akkor velünk ünnepelték érkezésed, de ma már fentről figyelnek rád. Most onnan küldenek szeretetet, mosolyt és áldást ezen a különleges napon – a te Napodon. Nyolc éve ragyogsz be mindent a mosolyoddal, kedvességeddel és tiszta szíveddel. Te vagy a legszebb ajándék, a legfényesebb csillag az életemben” – írta a színésznő bejegyzésében.
A képre akár a festői jelző is passzolna, de a szeretet még nagyobb szerepet kap benne, ahogy anya és lánya összebújnak, háttérben a szivárvánnyal. Mindemellett az is látszik, hogy Lilien milyen nagy már, ráadásul gyönyörű, szőke hajzuhatagát is édesanyjától örökölte.
A posztra rengeteg jókívánság érkezett, sokan kívántak boldog születésnapot a kislánynak, és volt, aki kiemelte, milyen szép és különleges lett ez a közös fotó.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.