Ákos nem is lehetne büszkébb a családjára, most pedig egy igazán ritka fotón szerepel együtt a família hölgytagjaival. Mind a három lánya és felesége is együtt mosolyognak vele a képen, és nem túlzás azt állítani, hogy egyik szebb, mint a másik.
Instagram-oldalára töltötte fel azt a fotót Ákos, melyen együtt szerepel a család női tagjaival. Bár 26 éves fiuk, Márton hiányzott a közös képről, így is fantasztikusra sikeredett a felvétel, amit kifejezetten a nők, ezen belül is az édesanyák köszöntéseként tett ki az énekes - írja a femina.hu.
A Kossuth-díjas sztár 2005-ben vette feleségül Krisztinát, így idén már a 20. házassági évfordulójukat fogják ünnepelni. A három lány közül a legidősebb Anna, aki 2002-ben látta meg a napvilágot, őt követte 2005-ben Kata, a legkisebb pedig 2010-ben született, ő a Júlia nevet kapta.
A szépséges lányok elképesztően hasonlítanak egymásra és édesanyjukra is, Ákos joggal lehet rájuk büszke. Sőt, volt, aki kiemelte a kommentek között, hogy bizony a nagymamájuktól is örököltek bőven szép vonásokat.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke