Ábel Anitát gyerekszínészként ismerte meg az ország, több filmet követően 12 éven át játszotta a Szomszédok című teleregényben Mágenheim Julcsit. Az ezredfordulókor lett az RTL Reggeli műsorvezetője, majd olyan műsorokat vezetett, mint a Drágám, add az életed!, az Activity, a NőComment!, az Ide Süss! vagy az Ébredj velünk, de a Danubius Rádióban is hallhattuk. Zsűritagként is láthattuk a képernyőn, legutóbb 2020-ban a TV2 Nicsak, ki vagyok? című produkciójában.
A televízió képernyőjén egy ideje nem szerepel, de augusztusban csatlakozott műsorvezetőként a Palikék Világa by Manna YouTube-csatornához. A 49 éves sztár továbbra is játszik színházi darabokban, emellett jógaórákat is tart - írja a femina.hu.
Kevés olyan rituálé van az életében, amely nélkül ne tudna létezni, ugyanakkor minden alkalommal, mikor családjával indul útnak, nem tud kihagyni bizonyos köröket.
– Legalább hatszázszor szaladunk vissza, otthon marad valami, megnézem, hogy kikapcsoltam-lekapcsoltam-e ezt vagy azt, a macska biztosan bent van-e. Valahogy mindig van valami, amiért vissza kell menni. Egy dolog viszont fix ilyenkor. Nem megyek vissza rögtön, hanem leülök és elszámolok húszig. Ez valahogy megvan babonából.
- Előadás előtt szeretek elvonulni pár percre. Ilyenkor meg szoktam köszönni, hogy eljöttek megnézni az előadást és kérem az univerzum – vagy bárhogy is nevezzük – erejét, hogy a lehető legjobb tudásom szerint játszhassak és élményt tudjak adni a közönségnek. Amikor ezeket elmondom, biztonságérzettel lépek színpadra.
Azt is megosztotta Somogyi Zoltánnal és a hallgatókkal, hogy az utóbbi időben nem csak a színházban alkalmazza ezt a módszert.
– Elkezdtem jógát oktatni és ott is szeretek előtte ráhangolódni, hogy én is megérkezzek az órára, ne csak úgy beessek.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke