Ábel Anita 2008. augusztus 24-én hozta világra lányát, Lucát. A kislányból mára 16 éves tinédzser lett, aki hamarosan kirepül otthonról, de addig is már bontogatja a szárnyait.
A színésznő a Palikék világa By Manna YouTube-csatornán nemrég indult önálló műsorában beszélgetett Puskás-Dallos Bogival, Tornóczky Anitával és Holdampf Lindával arról, milyen nehezen éli meg az elengedés időszakát, amikor gyermekének már egyre kevésbé van rá szüksége - írja a femina.hu.
- Nekem 16 éves a lányom, és életemben nem volt ilyen nehéz lelkileg, mint most ez az elengedés. Megmondom őszintén, például erre sem készít fel senki. (…) Eljön az a pont, amikor önálló életet kezd. Elkezd kinyílni az identitása, és, mondjuk, rád már nincs akkora szüksége. Sőt, egy idő után már egyáltalán nincs - idézte szavait a Bors.
Azt is hozzátette, ezt szülőként átélni elképesztően nehéz, és a jól ismert mondásra is kitért, amit egy kissé másfajta oldalról közelített meg.
- Hogy óvjam meg, miközben nem szabad megóvnom sem? Hogy legyek úgy társ mellette, hogy ő megélhesse a tinédzserkorát? Szokták mondani, hogy kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond. Ez sem teljesen igaz, inkább nekünk, szülőknek, nagy gond, hogy hogyan tudunk ehhez hozzáállni.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke