17 évig sztár volt a tévében: a magyar színészt 60 évesen már nem hívják forgatni
17 évig sztár volt a tévében: a magyar színészt 60 évesen már nem hívják forgatni
 / Mozaik
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Gazdag Tibor dr. Pongrácz Pétert alakította 17 éven keresztül a Jóban Rosszban sorozatban. Amióta azonban véget ért a TV2 produkciója, nem hívták filmes forgatásra. Színházban azóta is dolgozik, és egy civil szakmát is választott magának.

Hirdetés

Október 15-én ünnepelte 60. születésnapját a színész, akivel az nlc.hu készített interjút. Gazdag Tibor életében ugyan még mindig nagyon fontos szerepet tölt be a színház, és el sem tudná képzelni, hogy otthagyja, mégis egy másik szakmában is ki kellett próbálnia magát. Kontrollerként dolgozik testvére villamossági vállalkozásában - írja a femina.hu.

- Régen például elképzelni sem tudtam volna, hogy a színészet mellett bármi mással foglalkozzak. Időközben én is átéltem dolgokat.

Megszűnt egy színház, ahol voltam, véget ért a sorozat, amiben játszottam, jött egy új igazgató, aki nem látott fantáziát bennem…

- Amikor ilyesmik történtek velem, egy kicsit mindig kétségbeestem, hogy mi fog történni velem, és talán olyasmit kell majd csinálnom, aminek semmi köze a szakmámhoz. Végül úgy alakult, hogy ez tényleg megtörtént, tényleg lett a színház mellett egy másik munkahelyem, és rájöttem, hogy ebbe én nem halok bele. De ettől még nem hagytam ott a színházat, és nem is áll szándékomban.

Azt is kifejtette, minderre a családja miatt volt szükség, hiszen családfenntartóként kellett gondolkodnia. A Jóban Rosszbanról elmondta, hogy eleinte nagyon hiányzott neki, miután véget értek a forgatások.

- 17 éven át jelentett rendszerességet az életemben. Ezalatt mindennap szöveget tanultam, és hetente háromszor-négyszer mentem forgatni. Főleg a sorozat megszűnése utáni néhány hónap volt furcsa. Hiányzott ez a fajta rendszeresség és ez a fajta munka. Szerettem a kamerával dolgozni, ez még most is hiányzik néha. De most hála istennek a színház átvette a helyét az életemben.


 


Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira: 
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram

Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.


Forrás