A Parkinson-kór, a disztónia (kóros izom-összehúzódások által kiváltott akaratlan mozgás) és a különböző eredetű remegések kezelésében immár hosszabb időn át is tudnak segítséget nyújtani egy, a pécsi klinikán alkalmazott, a beteg kezelését távolról lehetővé tevő megoldással - közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE).
A baranyai felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták: a Pécsi Tudományegyetemen 2001 óta már több mint 500 beteg, köztük sok gyermek részesült mély agyi stimulációs kezelésben.
Ez a kezelés a társadalombiztosítás által támogatott eljárás, azonban a stimulátor időszakos beállítása és ellenőrzése sokáig csak személyes vizsgálattal volt megoldható, ami a klinikától távol élő páciensek számára jelentős terhet jelentett.
A remegéssel járó megbetegedések tüneti javulását eredményező eljárást azonban - az úgynevezett mélyagyi stimulációt (DBS) - egy Pécsen két éve bevezetett megoldással távolról, az internet segítségével, távprogramozással is el tudják végezni a pácienseken, akik így otthonukban gyógyulhatnak.
A távprogramozás célja, hogy javítsa azon mély agyi stimulációs vagy gerincvelő stimulációs kezelésben részesülő betegek ellátását, akik messze laknak a programozó centrumtól, vagy pedig külső körülmények, így például járványhelyzet miatt nem tudják a szakorvosukat felkeresni.
A közleményben ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy a 2022-ben bevezetett távprogramozási rendszer eddig kizárólag a nem újratölthető mély agyi stimulációs rendszereknél volt használható, így 3-6 évente generátorcsere válhat szükségessé a pácienseknél, ami műtéti kezeléssel járt.
Ehhez képest jelent óriási előrelépést, hogy most először újratölthető, távprogramozásra is alkalmas mély agyi stimulációs rendszert is beültettek.
A közleményben Kovács Norbert professzort, a beültetést végző orvosi team szakmai vezetőjét idézve kiemelték:
a nagy stimulációs energiaigényű betegek számára jelent újítást a távprogramozásra alkalmas, újratölthető rendszerek bevezetése.
Ezek a rendszerek akár 20-25 évig is képesek lehetnek a beteg kezelésére. Számukra így egyszerre válik elérhetővé a távprogramozás lehetősége és a több évtizedig működőképes mély agy stimulációs rendszerek előnye – idézték a szakembert.
A Parkinson-kór a második leggyakoribb idegrendszeri leépüléssel járó kórkép, melynek előfordulása az utóbbi 20 évben megduplázódott, s a betegség egyre gyakrabban érinti a fiatal, munkaképes korosztályt.
Az életminőség megőrzésén és javításán kívül a munkaképesség megőrzésében is segítséget jelentő mély agyi stimuláció az olyan Parkinson-kóros betegeknek nyújt javulást, akiknél a kombinált gyógyszeres kezelés már csak korlátozott hatékonyságú
– olvasható a PTE komünikéjében.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.