/ Mozaik

„Mózes hit által hagyta oda Egyiptomot, nem félvén a király haragjától, mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant.” (Zsid 11, 27)

Mózes szerette és félte az Urat. Szerette népét, a héber népet. Szegény, üldözött család gyermekeként látott napvilágot. Később, Isten csodálatos gondoskodása folytán, hercegi rangban, a nagy fáraó palotájában töltötte fiatal éveit. Nagy sikerek és nagy jövő várt rá ott. De Mózes jobban szerette a nyomorgó, szenvedő népét, mint önmagát, híres jövőjét, a fáraó pompás udvarát, a biztos sikerek útját. Mózest kiskorában istenfélő zsidó édesanyja nevelte hitre, hűségre, szeretetre, az egy igaz Isten félelmére! Ez a nevelés, ez a tananyag elég volt Mózesnek egy életre. Nem felejtette el soha. Amikor elérkezett az ideje, inkább vállalta a népével való együtt-nyomorgást, mint a fáraó minden ígéretes ajándékát és a sikereket. Vállalta a pusztai bolyongást, éhezést, szomjazást, fáradságot, nehéz munkát, és mindemellett népének lázadásait, értetlenkedéseit, hűtlenkedéseit.

Mózes elkötelezte életét az Úrnak. Hitt, rendíthetetlenül hitt az Úrban. A körülmények sokszor elkeseríthették, visszatéríthették volna útjáról. Mózes tudta, hogy kinek hisz, kit követ, kinek szolgál. Szerette Istent! A láthatatlan Isten, a valóság, a „Vagyok” betöltötte életét. 

Évtizedeken keresztül bolyonganak a pusztában. Kimerülten érkeznek az ígéret földjének határához, Kánaán határához. Követeket, kémeket küld, tizenkettőt, nézzék meg, kémleljék ki, milyen emberek lakják, milyenek a mezők, a földek, a termés. Vissza is jön tíz nemsokára. „Rettenetes az a hely. Félelmetes emberek lakják. Erősek, nagyok, izmosak, sokan vannak, legyőzhetetlenek.”

Na, most mit csinál Mózes? Ijedjen meg, rettegjen, fordítsa vissza a népet Egyiptomba? Szökjön meg előlük és keressen magának egy nyugodt helyet? Nem, nem. Igaz, már fáradt nagyon, de a hite és az emlékezete még ép! Emlékszik, hogy mit ígért az Úr ennek a népnek. Emlékszik a csodákra a fáraó előtt, a tengeri átkelés, a manna, a fürjek, a víz a sziklából, hát az nem semmi! Azokat nem lehet elfelejteni. Aki cselekedett eddig, a „Vagyok” Isten, most is cselekedni fog!

S megérkezik az elmaradt két megfigyelő, Józsué és Káleb, hatalmas gyümölcsöt cipelnek a vállaikon. És beszámolnak ők is: „Magas, nagy emberek lakják, igaz, sokan is vannak, de a föld csodálatos, nézzétek milyen gyümölcsöt terem, ízleljétek és higgyetek. Olyan, mint ahogy Isten mondta. Nem erősebbek ezek, mint a fáraó hatalmas serege volt! Akkor sem mi győztünk, hanem az Úr. Menjünk, ne féljünk, kezünkbe fogja adni Isten”. Ez a két ember a lehetetlen, a félelmetes, az ijesztő körülmények mögé is látott. Hittek. És most Mózes hite is új erőre kap. A nagy nehézségek, gondok mögött is meglátta Isten jóságát, a nagy ígéret lehetőségét, a valóságos Kánaánt.

Mit látsz? Óriás gondokat, a lehetetlent, a reménytelent, a veszedelmet, a megoldhatatlant? Nézz Jézusra! Reméld a holnapot, a megoldást, amit Ő ad, ne ijedezz és ne rémüldözz!

Szeret az Úr téged. Menj utána, kövesd az úton, a láthatatlan, az ismeretlen úton! Ő tudja, hol van a határa a te Kánaánodnak, az ígéretnek. Engedd, hogy vezessen! Erősödjön meg a szíved. Most még nem látod a láthatatlant, de ha Jézus irányításának átengeded az életedet, minden szenvedés és fájdalom, félelem ellenére is Ő elvisz a célig. Mert az Ő öröme a te örömöd.

Fogd a kezem, Úr Jézus, és vezess ez ismeretlen pusztai vándorúton! Rémítenek a hírek, a körülmények, a kilátástalanság, a sok nincs. De hiszek Benned. Emlékszem, mennyi sok jót tettél már életemben. Köszönöm, hogy Te legyőzöd életem óriás problémáit. 

Segíts szeretni Téged hűségesen! Segíts elhinnem, hogy amit ma én még nem értek és nem látok, Te azt már ismered, és a javamat akarod. Ámen.

(Morzsák 1., 1999)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke


Címkék
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.