Amit Jézusért teszel – megmarad

2026. 01. 25. – 13:45 / Mozaik

„Hogy kinek-kinek munkája minemű legyen, azt a tűz próbálja meg. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi. Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.” (1Kor 3,13–15)

Hirdetés

A legtöbb ember elvárja, hogy megbecsüljék, értékeljék, méltányolják a munkáját. Gondoljuk csak át egy kicsit, van-e valódi, maradandó értéke a munkánknak?! Egy földrengés maga alá temeti a híres műalkotást alkotójával együtt – néhány év múlva senki nem emlékszik már rá. A híres, ünnepelt filmszínésznőnek, akiről azt tartották, hogy halhatatlan csillag, agydaganat következtében a haja kihullt, arca felpuffadt, a szenvedés eltorzította arcát. Az új, a fiatal filmcsillagok még a nevét is elfeledtetik e szegény szenvedőnek. Nagyapáink éjt nappallá téve dolgoztak, hogy a kis föld mellé még egy darabot vásárolhassanak, mert az unokáik majd hálával emlegetni fogják. A „majd”-ot valakik megelőzték, és a verejtékkel, szenvedéssel szerzett földet elvették. Minden elveszett.

Mekkora márványszobor, vagy milyen súlyú gyémántdíszítésű korona lenne az, amit az emberiség meg tudna őrizni minden időkre? Nem létezik olyan. Sok száz éven keresztül nyirkos, hideg kolostorokban odaszánt életű emberek, szerzetesek írták, másolták, rajzolták, sokszorosították a Bibliát. Nekünk, az utókornak. Libatollat mártogattak a házi készítésű tintába, óvatosan, nagy gonddal formázták, díszítették a betűket a pislákoló mécses világánál. Nem volt számítógép és fénymásoló. Ezek a munkások névtelenek maradtak, szobrot nem állított nekik senki. De amin dolgoztak, amiért fáradoztak, az megmaradt. Pedig háborúk, járványok, keresztény üldözések, tűzvészek pusztították a világot. De megmaradt, mert Jézusért tették.

A középkorban még nem voltak hangrögzítő készülékek, s mégis fennmaradtak a világhírű magyar gregorián dallamok, énekek. Ma is énekelhetjük ezeket, mert névtelen emberek leírták és megőrizték az utókornak, nekünk. Megmaradt, mert Jézusért tették.

Hirdetés

Az én nagyapáim a háborúban meghaltak. Nem ismertem őket, nem hagytak rám örökséget. Csak egy családi Bibliát kaptam, amiben nagyapám bejegyzése van: hálaadás a született gyermekekért. Ennyi az örökségem – de számomra kincs.

Ha vagyonra, hírnévre, pozícióra, bankbetétre, iskolai végzettségre, házasságra, családra, művészeti alkotásra, nevezetes barátokra, jó egészségre – vagyis homokra – építem az életem, az első vihar hullámai elsodorják. De ha Krisztus az életem alapja: szikla Ő, erős, nem inog és nem változik. Barátok, rokonok elhagytak, messze kerültek tőlem. Ő soha nem hagyott magamra, betegségemben, gyászomban, szenvedésemben, szegénységemben, örömömben és jókedvemben mindig mellettem maradt. Neki építek. Az én szolgálataim csupán homokszemek, de Isten templomába épülnek be. Nevemet nem fogják emlegetni talán már az unokáim fiai sem. De tudom, hogy akit én szolgálok, a Megváltóm, már beírta nevemet az Élet Könyvébe. Nekem ez elég.

Mivé lett a te munkád? Nevedet beírta-e már Jézus az Élet Könyvébe? Ne feledd: minden elhervad, berozsdásodik, elkopik, feledésbe merül, csak egy marad meg: amit Jézusért tettél!

„Üres kézzel kell-e mennem, s állnom az Úr elé? Nincs kalász, mit én arattam, amit nyújthatnék felé. Ó, hogy állok így elébe, számot adni, Jézusom? Nincs egy lélek, kit vezetnék, nincs egy kéve vállamon.” Szeretnék visszahozni, megváltoztatni életem kárba veszett időiből, amikor magamnak építettem. Bocsáss meg nekem, Istenem! Segíts, hogy ezután az életem Téged dicsőítő, szolgáló élet legyen! Ámen.