„Aki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” (Jn 7, 38)
Víz nélkül nincs élet. Nem gond a víz ott, ahol tiszta vizű patakok csörgedeznek, ahol források enyhítik a szomjazót. De a sivatagban, a pusztában, ahol nincs enyhet adó, szomjat oltó víz, ott nem képes az ember élni, létezni.
Aztán vannak romlott, mérgezett vizek is, melyek szintén veszélyt jelentenek az életre.
A világ szenved az ivóvíz hiányától. Magam is élelmiszerboltban vásárolom a tiszta, innivaló vizet. Az ember megrontotta ezt az ajándékot, amit Istentől ingyen kapott, ami életének alapfeltétele: a tiszta vizet.
Az Úr Jézus hívja magához a szomjazó embert: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék”.
Hát egy pohár vízzel akar megkínálni Jézus?
„Aki hisz énben nem, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből”
– hangzik a meghívás magyarázata.
Mint az élet feltétele a víz, úgy a lélek életének, túlélésének, megmaradásának feltétele a hit. Az élő víz a Krisztusból táplálkozó hit. Ő mondja: aki hisz énbennem, az az ember adja, osztja, árasztja, ömleszti az életerőt.
Nem lehet keresztyén életet önzően, csak magunknak, magunkban élni. Ha az élő víz nem mozog, nem cserélődik, előbb-utóbb megromlik, élvezhetetlen.
Kaptál-e már ez élő vízből? Befogadtad-e már az élő, tápláló forrást a szívedbe? Örülsz, gyönyörködsz az áldásaiban? Jól teszed, legyen örvendező életed! De ez nem elég, mozdulj, indulj, adj, osszad, amit kaptál, add tovább a szomjazóknak az Élet vizét! Vedd észre, kik azok, akik szenvednek, nem találják az élet értelmét, vedd észre a kétségbeesett embert, aki már lemondott az életről, és a halált várja életének sivatagában! Mondd el nekik, hogyan szabadított meg az Úr a szenvedélyeidtől, vagy amikor betegséged, fájdalmad elviselhetetlen volt és Hozzá kiáltottál erőért, gyógyulásért, mint tapasztaltad meg az Ő erejét; amikor anyagi gondokkal küszködtél, hogy tette áldássá a keveset, mint gondoskodott Isten a szükségeidről! Mondd el a reménységedet, az örömeidet, a hitedet, amely a való, élő és imát meghallgató Istenben van! Áraszd, ömleszd az élet vizét! Kaptad, áldás neked, legyen áldássá a te életed is! Ne félj, mert te Isten Szent Lelkéből táplálkozol, és ez a forrás soha nem apad ki!
Jöjj, ó jöjj, Szentlélek Úr Isten, és töltsd be szíveinket! Az Élet vízével tölts be engem! Segíts meglátni, észrevenni a szomjazó embereket! Segíts, hogy örömmel tudjam megosztani a Tőled kapott hitet, az élő vizet! Ámen.
(Morzsák 1., 1999)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke