Fény az éjszakában
Kárpátaljai magyar anekdotakincs - Fény az éjszakában
 / Mozaik

Jól tudjuk, hogy háborúban hallgatnak a múzsák és kevés mosolyt fakasztó történek születik ezekben a borongós hangulatú hetekben, hónapokban. Ám az élet az ilyen embert próbáló körülmények között is jelzi: nem a bánatra, a vigasztalanságra vagyunk teremtve. 

A piacon nemrég két középkorú asszonyság beszélgetésének voltam akaratlanul is fültanúja. 

– Tudod, a mi utcánk mostanság rettenetesen kihalt, ez különösen a hosszú áramkimaradások idején érződik – kezdi a szőke hajú. – Szinte alig van élet, leginkább estefelé. 

– Drága Mariskám, ha ez valamelyest megvigasztal, nálunk is ez a helyzet – válaszol a régi barátnő. 
Igazából csak akkor történik valami érdemleges, ha estefelé a régi Zsigulijával megjön munkájából Tamás, a szomszédban lakó gázkazánjavító mester – folytatja a beszélgetőtárs. – Tudod, nem vagyok egy műszaki zseni, de már messziről megismerem a szomszéd húszéves autójának a hangját. A garázs előtt Tamás leparkol, s hallom, hogy a nagy sötétben valamit bütyköl. 

– De mit is?

– A félig nyitott ablakon át hallom, hogy a berántókart húzza. És harmadjára végül sikerül is beindítani az ÁRAMKIMARADÁSFEJLESZTŐT.

Bárcsak itt tartanánk!

Szépreményi Kristóf 

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.