Talán az itt élők közül sincs mindenki tisztában azzal, hogy mekkora értéket képvisel és milyen turisztikai vonzerőt jelent a sokszínű, több nép és nemzetiség által létrehozott kárpátaljai gasztronómia, s benne a hangsúlyosan jelen levő magyar konyha. Ezért sem véletlen, hogy a bő évtizeddel ezelőtt útjára indított Magyar Konyha Hete rendezvénysorozat ilyen töretlen népszerűségnek örvend.
A Munkácsy Mihály Magyar Házban megtartott sajtótájékoztatón, a szervezők beszámoltak az idei alkalom sajátosságairól, a pandémia okozta helyzet legfőbb tudnivalóiról.
A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) irányítói beszéltek arról is, hogy szeretnék, ha az eddig megvalósult álmok még inkább kiteljesednének: a közeljövőben egy ehhez hasonló rendezvénysorozat keretében az érdeklődők megismerhetnék a kárpátaljai ukrán, román, sváb, szlovák, zsidó, lengyel stb. gasztronómia legfőbb értékeit.
Köszöntőjében Tarpai József, a KMTT elnökhelyettese, a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója arra emlékeztetett, hogy a Kárpátalján élő népek évszázados együttélésük során a gasztronómia terén is nagyszerűt alkottak. A Magyar Konyha Hete alkalmával pedig mindazon értékek kerülnek bemutatásra, amelyek elsősorban a magyarok ételeit jellemzik.
Csizmadia Alexandra, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja arról szólt, hogy Magyarország minden olyan törekvést támogat, amely a magyar-ukrán kapcsolatok elmélyítését, a két nép közeledését segíti. Ebben a turizmus, melynek fontos része a gasztronómia, jelentős szerepet játszik.
Az emberiség eddigi története azt bizonyítja, hogy a fehér asztal mellett életre szóló barátságok köttetnek, és a felek számos problémára tudnak ilyenkor megoldást találni, hangsúlyozta Barta József, a KMKSZ alelnöke, aki arról biztosította a szervezőket, hogy az érdekvédelmi szövetség maximálisan támogatja a rendezvényt, amely az itt élő emberek által létrehozott értékek felmutatásával próbálja helyzetbe hozni a turizmust, amely – világjárvány ide vagy oda – mindenképpen megyénk egyik húzóágazata.
A találkozón Rácz Mihály magyarországi üzletember bejelentette, hogy a Magyar Konyha Hete rendezvénysorozat keretében február 24-én a Munkácsy Mihály Magyar Ház bázisán megnyílik a Monarchia nevű étterem, amely – gyakran új köntösbe öltöztetve – a régi magyar konyha ízeit hivatott átadni, azzal megismertetni a helyi közönséget. A szakember a továbbiakban beszélt arról, hogy továbbra is alapvető igény mindenki számára, hogy az étkezés egész folyamata élvezetté kell váljon. Ennek kell alávetni mindent: az éttermi miliőtől kezdve a magas színvonalú kiszolgáláson át egészen a nagyszerűen elkészített ételekig. Rácz Mihály arról biztosított, hogy az itteni menüsor elkészítésében olyan tapasztalt szakácsok vesznek részt, akik korábban nemzetközi versenyeken is kiváló helyezést értek el.
Csizmár Sarolta, a KMTT alelnöke, a Magyar Konyha Hete főszervezője beszámolt arról, hogy idén huszonegy vendéglátóipari egység, köztük két családi borászat csatlakozott a kezdeményezéshez. Számos helyen élőzene gondoskodik a nagyszerű hangulatról. A szakember tájékoztatott arról, hogy milyen kedvezményekre számíthatnak azok, akik február 24–27. között felkeresik az akcióban résztvevő éttermeket, pincészeteket.
Azonban mielőtt útnak indulnánk a kiválasztott étterembe, a járványhelyzetre való tekintettel érdemes felkeresni a KMTT honlapját, ahol minden szükséges információ rendelkezésre áll. A főszervező beszélt arról is, hogy érdemes a vacsora elfogyasztása után az étteremben kiállított számlát bevinni a KMTT irodájába, hisz ily módon részt vesznek a március 15-én megtartandó sorsoláson, ahol értékes nyeremények találnak gazdára.
Berghauer Sándor, a KMTT alelnöke, a Rákóczi Főiskola tanára beszámolt róla, hogy a szervezet milyen értékes kiadványokkal segíti elő a kárpátaljai turizmus fejlődését. A főiskola a turisztikai szakemberek képzésével arra törekszik, hogy a jövőben felkészült szakembergárda irányítsa Kárpátaljának ezt a létfontosságú ágazatát.
Az alkalom végén a derceni Gyöngyösbokréta néptáncegyüttes nagyszerű táncosai adtak ízelítőt a Kárpát-medence különböző tájegységeinek táncaiból.
Kovács Elemér
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.
Az elfogadott 90 milliárd eurós európai támogatási hitel első részletét Ukrajna védelmi célú hazai termelésére fordítják.
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.