A kánikulában igen gyakori az alsó végtagok ödémája, bedagadása. Ez nemcsak esztétikailag zavaró, de fájdalmas is, így érdemes mielőbb megszüntetni a problémát - ám ahhoz tudni kell, hogy mi okozza.
A hőség hatására kitágult erek miatt a vér pangásnak indul az erekben, a vízháztartás felborul, és a folyadékot szállító erek nem képesek megfelelően működni. Emiatt a lábak gyakran megduzzadnak, főleg hosszan tartó ülés és állás során. A téma további részleteit dr. Ercsei Ibolya, a Trombózis- és Hematológiai Központ hematológusa osztja meg az alábbiakban - írja a Házipatika.com.
Bajt okoz a kevés folyadék fogyasztása
Az ödéma kialakulásának egyik gyakori oka a dehidratáció, amely az elégtelen folyadékbevitel következtében alakul ki. Nyáron érdemes minimum 2,5-3 liter vizet meginni, hogy biztosítani tudjuk szervezetünk megfelelő működését, egyebek mellett az egészséges vérkeringést is. Dehidratált állapotban a keringés zavart szenved, a folyadék felhalmozódik, és emiatt alakul ki az ödéma. Amennyiben odafigyelünk és többet iszunk, úgy a felesleges folyadék távozik a szervezetből, az ödéma pedig megszűnik.
Visszértágulatok is állhatnak a háttérben
Mint fentebb már említettük, a meleg hatására az erek kitágulnak, a bennük lévő vér pedig pangásnak indul. Amennyiben valaki már eleve visszértágulatokkal küzd, úgy a probléma nagyobb méreteket is ölthet: az érintettek nehézláb-érzést, fájdalmat, ödémát tapasztalhatnak. A bőséges folyadékfogyasztáson kívül a kompressziós harisnya vagy rugalmas pólya viselése sokat segíthet a problémán, a fájdalmat pedig különböző krémekkel is enyhíthetjük, ám a legtökéletesebb megoldást a visszértágulatok műtéti kezelése adja - szerencsére ma már igen korszerű eljárások léteznek rá.
Trombózis után: a PTS is gondot jelenthet
Azok, akik már átestek trombózison, gyakran panaszkodnak arra, hogy a meleget nehezebben viseli az érintett lábuk: fáj, bedagad a kánikulában. Ez bizonyos mértékben természetes, ám érdemes szakemberrel megnézetni, hogy nem PTS (poszttrombotikus szindróma) áll-e a hátterében, amely tünetei között szerepel a fájdalom, az ödéma, a fekély és a visszértágulat is. Kialakulásának oka lehet, hogy a trombózist kiváltó tényező nem szűnt meg, de az is lehet, hogy az alkalmazott véralvadásgátló terápia nem megfelelő.
Nyiroködéma (limfödéma) is lehet a dagadás oka
A nyiroködéma a nyirok keringési zavarát jelenti. Ilyenkor általában a nyirokutak károsodnak és a nyirok nem tud elszállítódni, így az felhalmozódik és duzzanatot, ödémát okoz. A kezelés fizioterápiás módszerekkel történik, például gyógymasszázzsal, gyógytornával, gépi kompressziós masszázzsal vagy kompressziós fáslik felhelyezésével. Ezek hatására a fokozódik a nyirokkeringés, így az ödéma mértéke is csökken, a nyirokfolyadék pedig kiürül a vénákba.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.