Ki a jó szülő?

Pár napja belefutottam egy rövid filmrészletbe az egyik közösségi média platformon, ami áttételesen az oktatás minőségére akarta felhívni a figyelmet.  A jelenetet a Fantasztikus kapitány c. 2016-ban megjelent filmből vágták ki, és bevallom, hogy valóban felkeltette az érdeklődésem, de nem a 21. századi oktatás iránt, hanem a teljes film iránt. A Matt Ross által rendezett film főszerepében Viggo Mortensent – A Gyűrűk Ura trilógia Aragornját – látjuk, mellette megjelenik George MacKay, Samantha Isler, Steve Zahn és Kathryn Hahn. Bár Mortensen nagyszerűt alakít itt is, a mellékszereplők, köztük főképp a gyerekek szintén magasra teszik a mércét ebben a furcsa, egyszerre humoros vígjáték, egyszerre könnyfakasztó drámában. De lássuk a nem kifejezetten gyereknek szóló történetet!

Reggel vadászat (egy éles késsel, őzre) az erdőben, majd némi szabadidő, kertészkedés, aztán jöhet a délutáni kiképzés: futás, sziklamászás, közelharc, erőnléti gyakorlatok, köztük irigylésre méltó ideig tartó plankelés. Este csendes olvasgatás, kis tudományos-filozofikus eszmecsere, éjszakába nyúló közös örömzenélés a tábortűz mellett. Ilyen egy rendes cserkésztábor! Ja, nem. Ez Ben (Viggo Mortensen) és hat gyermekének mindennapi élete a vadonban. A gyerekek édesanyja súlyos mentális betegség miatt kórházban van: vele nem is találkozunk, még a történet elején öngyilkos lesz. Miután a gyermekek elveszítik édesanyjukat, a nagyapjuk az édesapa iránti haragja és életmódjával kapcsolatos nézeteltéréseik miatt megpróbálja megakadályozni, hogy a család részt vegyen a temetésen. De ezt a családot nem olyan fából faragták, hogy ne teljesítsék a küldetésüket! A tiltás ellenére is elindulnak a temetésre egy lakókocsivá átalakított iskolabuszban. Az utazás során bizony belecsöppennek a „való világba”, szembesülnek olyan társadalmi elvárásokkal, amelyek az erdei visszavonult életüktől olyannyira távol vannak. A film konfliktusa a kétféle – időnként szélsőségesnek ábrázolt – életmód közt feszül, és a nagy kérdés, hogy kinek van igaza? Vissza a természethez? Vagy a kapitalista társadalom a megfelelő irány?

Ha mélyebbre ásunk a történetben, az apa-gyermek kapcsolatok, a tinédzserek, kamaszok nevelése, a családon belüli konfliktusok is megérdemelnek egy misét. Amit viszont kifejezetten irigykedve és csodálattal néztem, az a Ben és a gyerekek közti őszinteség. Ahogy Ben hagyja őrjöngeni a kamasz fiát, amikor annak ideje van, de aztán egy következő alkalommal már határokat szab a hisztinek. Különleges érzékenység kell ahhoz, hogy az ember felismerje a gyermeki hiszti vagy nyafogás, és a komolyabb érzelmi megpróbáltatás közti különbséget. De Ben a kicsikkel is őszinte, amikor hirtelen szexuális felvilágosítást kell tartani: őszinte kíváncsiságra őszintén válaszol, maszlag és terelés nélkül, tényszerűen. Irigylésre méltó, ahogy önálló gondolkodásra nevel: a gyerekek rendkívül okosak, sok mindent képesek bemagolni, de az apjuk a véleményüket akarja hallani a különböző témákban. Ez a fajta szabadságra, önállóságra nevelés akkor tud nehézkessé válni, amikor apa és gyermekek közt nincs teljes egyetértés, és beindul a lázadás. Hogyan engedsz teret a gyermekednek úgy, hogy közben ne sérüljön mentálisan vagy fizikailag? Vadásszon-e a nyolcéves gyerek éles késsel, íjjal és nyilakkal élő állatra? Menjen-e egyetemre a már majdnem felnőtt nagyfiú, ki a nagyvilágba, éppen olyan életbe, amelytől az édesapja próbálja távol tartani? Költözzön-e el a kamasz, ha éppen úgy kényelmes számára? Hogyan tartsuk tiszteletben a másik véleményét, nézeteit, ha a miénk teljesen eltér tőle? Meg tudunk-e hozni drasztikus döntéseket, ha a gyermekünk érdeke azt kívánja?

Kis és nagy kérdések, mindennapi és ritka nehéz kihívások, amikkel apáknak és anyáknak szerte a világon szembe kell nézniük minden nap, ha gyereket nevelnek. Bár a film alapvetően két nagyon különböző életmód között lavírozik, számomra inkább ezek a kis és nagy kérdések, valamint azok feloldása, megválaszolása volt érdekes. Megjelenik előttünk egy határozott, kemény, bölcs édesapa, de neki is időbe telik, hogy kimondja: nem mindent csinál jól. Fantasztikus, amikor egy szülő ezt őszintén ki tudja mondani a gyermekei előtt. Ilyen egy Fantasztikus kapitány? Valóban kapitányi feladataink vannak egy család menedzselésében, és gyakran hozunk rossz döntéseket. Ám rengetegszer jó, helyes döntéseket hozunk, és egyszer csak arra ébredünk, hogy a gyerekeink jólelkű, aktív, szerető, felelősségteljes felnőttekké váltak. Önállóak, őszinték és szabadok, van hitük, reménységük, álmaik. Remélem, látni fogjuk, ahogy a gyerekeink is fantasztikus kapitányokká válnak.

Nigriny-Demeter Adrienn
Forrás: TeSó blog
 

---

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!