Az üresség emberi oldalról nézve nem egy pozitív dolog, hiszen ahogy nem örülünk egy üres pohárnak, amikor inni szeretnénk, úgy annak sem örülünk, ha üres az életünk, a szívünk. Ha nincs benne semmi, ami kitöltené, amivel elfoglalhatnánk magunkat, aminek örülhetnénk. Ettől függetlenül van, hogy szükségünk van erre az érzésre és állapotra ahhoz, hogy valami újjal tudjon megtelni a szívünk, az életünk.
A Bibliában az üresség nem jelent rosszat, sőt gondoljunk az üres sírra, ami Jézus feltámadásáról tesz bizonyságot. Az ürességre szükségünk van ahhoz, hogy fogadni tudjuk azt a kegyelmet, áldást, ami kiárad ránk. A 90. zsoltár írója így imádkozik:
„Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként, hogy vigadjunk és örüljünk egész életünkben.”
Ebben az adventben lássuk meg az üres helyeket a szívünkben, életünkben, de ahelyett, hogy megpróbálnánk feltölteni világi dolgokkal, inkább kérjük azt, hogy Isten töltse fel ezeket valami újjal! Az Ő kegyelmével, áldásával, azzal a bűnbocsánattal, tiszta lappal és örök élettel, amit csak Ő tud megadni.
További elmélkedéshez pedig álljon itt egy ismert úrvacsorai dicséretünk, aminek az írója nemhogy nem elutasítja, hanem egyenesen kéri, hogy Isten üresítse meg, majd töltse be azzal, amivel szeretné:
„Megtörve és üresen / Adom magam neki,
Hogy újjá ő teremtsen, / Az űrt ő töltse ki.
Minden gondom, keservem / Az Úrnak átadom,
Ő hordja minden terhem, / Eltörli bánatom, / Eltörli bánatom.”
Rózsa-Gönczy Anna
Forrás: TeSó blog
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.